Gofri posztjáról jutott eszembe, hogy tényleg fel kellene találni egy fantáziálásmérőt. Hogy ki miről fantáziál, azt mérné. Vicces volna.

Szerintem most a suliban azt érzékelné, hogy egy rakás tanár arról fantáziál, rúgják már ki, és legyen végre vége.  Én is, bevallom, azon kapom magam, vágyakozva gondolok arra,  hogy végre kirúgnak. Persze kicsit hős leszek, szolíd emléktábla Radnóti szobra mellett, hogy aszongya Életét és vérét a magyar közoktatásért x évig. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Kis koszorú, ezres Facebook csoport, meghatott diákok. Aztán a legenda születése, a márványtábla repedéseibe tett kis cetlik kívánsága teljesül napéjegyenlőségkor... Nem is rossz.

Közben a fantázifilm párhuzamos történésében elutazom a francba, kávét szolgálok fel egy tengerre néző teraszon, nem viszek haza egy dolgozatot sem, gondolatot is csak annyit, amennyi egy poszt megírásához kell. Rengeteget nevetek, szabadidőmben törvények helyett regényeket olvasok, kutyákkal barátkozom, nézem a vizet, örülök a gyerekeimnek, és nem azért iszom meg az esti pohár bort, hogy a nappalokat elfelejtsem. 

Elégedett és teljes életről fantáziálok. Milliók közfantáziája ez most, azt hiszem.