Hogy az Utódokat némi dilemmázás után miért nem válogattam be a minőségi filmek vasaláshoz kategóriába, az a motyogás és a tötyörgés  miatt van. Egyrészt George Clooney sajnos kicsit motyog Alexander Payne Utódok című filmjében, másrészt majdnem az egész film egy helyben toporog. Kár érte, nagy kár, mert kis ügyességgel  lehetett ez volna másképp is. Lehetett volna egy cseppet kevésbé önreflexív a főszereplő, és lehetett volna több lendületet is belevinni a sztoriba, mert azért itt-ott (líra ide, lant oda) adódott volna erre alkalom . 

Először is van a történet: egy fickó egyedül marad két gyerekkel, mert az asszony oly ügyesen vízisízik, hogy kómába esik, apa meg ráébred, hogy lószart se tud a lányairól. Ez elég hihető felállás, apa ugyan Hawaii-mintás ingben bonyolít, de mégiscsak elfoglalt amcsi üzletember, aki sokat van távol, a munkát helyezi előtérbe, ésatöbbi ésatöbbi. Van itt klisé elég, kicsit viselkedészavaros tízéves kiskamasz, drogról bentlakásos suliban piára átszokó tizenhat-hét éves nagykamasz, önmagát sportban megvalósító anyuka, hja igen, és ha még nem említettem, apa ám milliomos, mert tököm tudja mikor, de örökölt több hektárnyi földi paradicsomot, amit majd most jól pénzzé tesz vagy nem, mert munkál benne Hawaii vagyizé az ősei szelleme... Csak én érzem ebben az eredetiség hiányát meg az erőltetettséget?

Aztán van a megvalósítás. Na, az operatőr súlyosan a képeslapok giccshatárán mozog, ráadásul Clooney-rajongó, így perceket időz Clooney kifejezéstelen arcán, amint a főszereplő Hawaii-mintásban áll és néz. Nagyon veszélyes kombináció. 

Hogy még sem kell kukába dobni a filmet, az egy olyan gondolat, motívum, téma, nem is tudom, minek hívjam, ami megér egy filmet. Egy ennél jobbat is megérne, de mit csináljunk, ez adatott tegnap estére. A forgatókönyv írói ugyanis mégsem tehetségtelen emberek, és beleírtak valamit ebbe a filmbe, amit rendkívül meghatónak és elgondolkodtatónak tartok. Miután a feleség kómába esik, a nagylány elmondja az apjának, hogy az anyja megcsalta valakivel. Innentől az apa nyomoz, gyűlöl, dühöng, tutyi-mutyiskodik, ordít, társadalmilag megfelel, berúg, és mindenféle teljesen hihető dolgot tesz szerintem, amit ilyen helyzetben, (amikor megcsalják, becsapják, visszaélnek a bizalmával) egy ember tenni szokott. 

Mert mit lehet tenni, valóban? Lehet kiabálni, őrjöngeni, vádaskodni, lehet felelősségre vonni, botrányt csinálni, felpofozni, meggyűlölni, beadni a válópert ... De mit lehet csinálni akkor, ha a másik fél nincs olyan állapotban, hogy akár egy szót is szóljon, hiszen éppen haldoklik? Nehéz ügy. És itt, a történetnek ebben a szeletében Clooney minden motyogása ellenére is hiteles lesz. Olyannyira, hogy olyat tesz, ami férfiban egyrészt ritka, másrészt egyszerűen ellenállhatatlan: megbocsát. 

A személyiség alakulásának ez az íve hibátlanul ábrázolódik a filmben, ezért érdemes egyszer végignézni, és utána sokat gondolkodni magán a problémán. A gondolatokat aztán érdemes hosszú távra is megtartani, a filmet viszont a pálmafák ellenére sem.