2012.07.26. 06:58
Vitruvius
Az ember bonyolult szerkezet. Működik, ahogy tud, kicsi meg nagy fogaskerekekkel kapcsolva a világot önmagához, de néha megáll az egész rendszer valami kicsiség miatt. Akkor meg kell keresni, mi lehet a hiba. Egy vegyület, ami némaságra ítéli az agyat, egy kis légnyomásváltozás, ami az ember halántékán dobol egész délelőtt, vagy csak úgy egy szó, egy mondat ritmusa, ami éppen telibe találja a szívkamrát összehúzódás közben, amitől aztán az elektromos inger végigszalad nyaktól a gerincen, le egészen a medencéig.
Engem zavar ez a nyár. Hol meleg van, hol novemberi sötét az ég, de a fáradtság nem tágít mellőlem. Elfelejtettem, milyen nem fáradtnak lenni. Sőt, úgy vagyok vele, hogy sokszor előre is elfáradok a ritmustalan napokba.
Van mostanában az időben valami várakozásféle, valami levakarhatatlanul és zavaróan szubjektív. A történni fog valami feszültsége. A kiszámíthatatlanul táguló és szűkülő másodperceké. Nyúlós lett az idő körülöttem, túl rugalmas, amiben, mint a gumiasztalon, nem talál a láb támasztékot.
Vajon ha az emberi test arányos, a világ is arányos lesz körülötte? Mindenesetre tornászom. Hátha belülről jön a rend és a rendetlenség, nem kívülről. Talán a test fegyelmezettsége majd rendet teremt a lélekben is.
Leonardo Vitruviusa jár az eszemben. Az ember világra vetített aránya lehet a szépség maga.
Utolsó kommentek