Izabella.Jones 2012.08.30. 07:47

Évelő

Azon gondolkodtam, porszem az ember. De csak nagyon rövid ideig gondolkodtam ezen, mert ebbe nemigen lehet belegondolni, hiszen itt vagyunk önmagunkban saját univerzumnak. És akkor az emberi kapcsolatok egyenesen, hogy univerzumok csatái. Mindjárt más a perspektíva ...

Ja igen, túléltem a tegnapi napot, reggel ültünk Joe-val a tanáriban, ő sakkozott, én meg meredtem az asztalomra, aztán jót röhögtünk azon, vajon kinek van nagyobb gyomorgörcse. Valószínűleg döntetlenre álltunk.

A megbeszélés egyébként egészen normális hangnemben zajlott, bár Bridge iszonyatosan fáradtnak tűnt, bele is zavarodott néhány polgári körmondatba. Hajjaj, elközelgett a vég. (TSB azonnal meg is sajnálta, de ő már csak ilyen, humán szakos, egyem a szívét.)

Szerencsés véletlenek folytán lett még szakmai nyelvi órából nyolc, így egy kicsit kevésbé fájt a végső óraelosztás, de természetes, hogy a kollégák elégedetlenek voltak. Nem kérdeztem meg, mire számítottak, amikor év végén megbeszéltük, hogy nincs óra, és senkit sem küldenek el, mert az iskola már egy elbocsátást sem engedhet meg magának. Ironikus. 

Semmi sem végleges egyébként, iszonyatos kavarodás van, az is lehet, hogy hiába dolgoztunk, nem lehet órarendet készíteni ilyen paraméterek alapján. Csak Isten és az órarendkészítő-program tudja. Vagy még ők sem. Arra is gondoltam, zárjuk be az iskolát, és legyen egy év rendkívüli szünet. Vagyizé távoktatás. 

Egyelőre annyi valószínűnek látszik, hogy hiába vontunk össze két csoportot, mégsem menekülök az érettségiztetés alól idén sem (eddig még minden rohadt évben vizsgáztattam), mert átveszem Gofri végzős csoportját. (Ő kapott pár órát az egyetemen, hurrá!) Így most két emelt csoportom lesz (agyhalál), megmarad a fejlesztő/gyógypedagógiai csoportom (lássuk, ki nem lett öngyilkos nyáron), lesznek kicsikéim (vér, szenvedés és könnyek tagozat), és má'meg értek a pénzügyhöz is, enyém egy szakképzős csoport (szuper!!! van vizsgaidőszakuk, és lerághatom a körmöm, átmennek-e a ZH-n). Plusz, ami még alakul. 

Hogy a boldogság teljes legyen, pénteken és jövő héten péntek-szombaton is pedagógus-továbbképzés. Igen, ez tényleg az a szó, amitől minden jóérzésű tanár hátán feláll a szőr, és a szem körüli izmok hevesen rángatózni kezdenek. De hogy holnap is legyen miről írni, ma délután ünnepélyes évadnyitó társulati ülés. Biztos vagyok benne, hogy a főigazgató asszony készül, úgyhogy ismét lesznek örökérvényű mondatok. Majd jegyzetelek.

Addig is mindenki legyen jó. És mivel azt olvastam egy Mérő László interjúban, hogy minden függés helyettesíthető egy másikkal, hallgassunk megint zenét, hátha sikerül becserélni a mellkasi szorítást egy kis zenefüggésre.

Nem tudom, ki ez a nő, de jó nagyon.

 

6 komment

Címkék: zene scola

süti beállítások módosítása