Azért vannak az idős kornak előnyei. Ha az ember ügyes, maga választhatja meg a koporsója színét, kellemetlen emlékeit egy könnyed mozdulattal kitépheti a füzetéből, és össze is költözhet a barátaival. Stéphane Robelin filmjében legalábbis.

Az elöregedő európai társadalmaknak nem kis fejtörést okoz, mit csináljanak azokkal az idős emberekkel, akikre a családnak sajnos a legjobb szándék ellenére sincs már se ideje, se türelme. A jó ideje az elvárható maximális  teljesítmény alatt produkáló idősek terhet jelentenek a fiataloknak. Lelki, érzelmi és ne hazudjunk, bizony anyagi terhet is. A sokat dolgozó, önálló életet élő családtagok esetében ma nagyon ritkán merül fel az összeköltözés, ami bizony mindkét félnek megkönnyebbülés, viszont egyre gyakrabban valamiféle biztonságos intézmény. Na de ki a fene akar öregek otthonába költözni, hogy ott csupa magához hasonló zombival vegetáljon? Senki.

Az Együtt élhetnénk más utat kínál fel a nézőknek megfontolásra. Ebben a kedves és szívszorongató történetben öt idős francia ember, három férfi és két nő, költözik össze egy házba. A motiváció persze más és más mindenki esetében, de az eredmény elgondolkodtató, mert - na jó, nem zökkenőmentese, de - működik. Elég jól működik. 

Műfaját tekintve a film komoly vígjáték. Számtalan emlékezetes epizódja mellett ugyanis komolyan elgondolkodtatja a még hetvenen innen lévőket. Mit akarhat a nagyi? Meleg kakaót, kényelmes fotelt... na de kinek jutna eszébe, hogy a nagyi esetleg inkább szexelne egy jót délután?

Ez a kedves francia film nem szépít sokat a valóságon. Rendkívül emberien mutatja meg, mennyire nehéz az önmaga világába reménytelenül bezáruló Alzheimeres emberrel kapcsolatban maradni, mennyire nehéz elfogadni egy idős ember határozott elképzelését a világról, és milyen furcsa szembesülni azzal, hogy a lázadás nem korfüggő.

Van egy szólás. A gyerek nem hülye, csak kicsi. Ezt az idős emberekkel kapcsolatban is érdemes észben tartani. Az idős ember nem hülye, csak öreg. Ami nehézség akad, az a test és az agy öregedéséből fakad, nem a lélek öregedéséből. És ha úgy adódik, egy hetvenöt éves is lázad. 

Stéphane Robelin filmjét mindenkinek ajánlom, mert kiváló színészek alakításában nézhetjük meg azt, körülbelül milyenek is leszünk néhány évtized múlva, és bizony nem csak rossz hírei vannak. Bár úgy fest a szex kevesebb lesz, elég jókat lehet enni és inni, viszont már most kezdjünk el pénzt félretenni festésre, mert az tuti, hogy valaki majd nyitva felejti a csapot. Ja igen, még valami. Sürgősen vegyünk egy olyan füzetet, aminek perforáltak a lapjai,  mert előfordulhat, hogy néha ki kell majd tépni egy-két oldalt.  

Aki nem ér rá hétvégén moziba menni, az élvezze az őszi időt, sétáljon és olvasson nagyokat.

A Gitten  Kriszta a túlsúlyos garázdaságról írt, én meg a homokról.