Van abban valami igazságtalan, hogy reggel, amikor felkelek, 24 fok van a nappaliban. Nem mintha oda volnék az esős és hűvös szeptemberi reggelekért, de érzek ebben az egészben valami egyensúlyvesztést. Nem biztos, hogy ezt most jól el tudom magyarázni, de a fény beesési szöge és a hőmérséklet összefüggéséhez van köze.

Az őszben az a szép, ahogy a napsugarak szögének megváltozásával megváltoznak a fényviszonyok, és a faleveleket más szögből éri a fény; ettől a más szögtől a levelek színe is megváltozik. A halálra készülők bölcsessége játszik át a megszínezett erezeten, és fény az életet állóképbe merevíti. A hűvös levegőben pedig a kép még éppen (az utolsó utáni pillanatban ugyan, de) megtorpan a giccshatár előtt. Ennek a megtorpanásnak vagy nem megtorpanásnak az izgalma késztet ősszel fotózásra.

Azt hiszem, ezzel a giccshatárral tett valamit ez az értelmetlen meleg most, ettől múlt el az izgalom, és az ősz a nyár dögletes unalmába fordult. Ilyenkor nem fényképezek.