Úgy alakult, a jó király utódja nő, de legalább nem púpos. A hét pedig, rosszkedvünk hete, végre véget ért. Vagyis csak majdnem.

Nehéz annyi hülyeséget egy bejegyzésbe sűríteni, amennyi ezen a héten mivelünk megesett. Volt itt minden, amit el tud az ember képzelni, meg olyan is sok, amit el sem. Merthogy nemzetközi hét volt, mindenféle projektekkel, amikre nekünk, egyszerű halandóknak nem sok rálátása volt, mégis részt vettünk bennük legjobb tudásunk szerint. És mivel a projektek koordinátorainak fantáziája itt-ott még a jó Shakespeare mestert is meghaladta, számtalan, szebbnél szebb pillanattal gazdagodtunk.

Gondolom, így eshetett, hogy én magam nem pusztán egy ismerkedési est háziasszonyaként tündökölhettem, hanem kis szerencsétlenséggel még valami helyi műsorba is bekerülhetek, amint éppen az egyik projekt munkája során angolul is megnyilatkozom valamiről, amiről a leghalványabb fogalmam sincs. Kár, hogy a Monthy Python már nem forgat, ezt a forgatókönyvet könnyűszerrel eladhatnánk nekik. Az lenne az epizód címe, hogy 'Vak vezet világtalant'. A főszerepekben pedig a projektek koordinátorai, a szakmai vezetők, illetve Bridget végre kapnának esélyt a világhír megszerzésére. A mellékszerepekben a Minisztériumi Öltönyös mellett, kollégáim, diákjaink, egy-két helyi képzőművész, egy pirogránit tondó, jómagam, valamint egy hatvan szeletes torta is feltűnhetne. 

Jó,  hogy vége lesz mindjárt. Ma talán megúszom szereplés nélkül, és délután négyre már csak rossz emlék marad a hét, amiben azért persze voltak élvezetes és mulattató pillanatok, mint például amikor Guiseppe gyakorlásképpen eldarálta nekem a prezentációját, meg amikor az olasz tanároknak Bridget helyettese elmagyarázta, mi az a törökmogyoró, persze magyarul: "Ez ilyen NAGY FA." És hevesen mutogatott hozzá. Az olaszok arcát filmezni kellett volna.

Az is jó volt a hétben, hogy tegnap este elmentünk Joe-hoz megkostolni a fügeborát, ami, bár nem vagyok oda az édes borokért, nagyon finom volt, és TSB pálinkájának kiséretében jótékonyan törölt az emléktárból sok-sok terrabájtnyi baromságot. Végül négyen mentünk hozzá látogatóba, TSB és Gofri mellett VM is eljött, pedig a derékfájása miatt erről már kezdtem lemondani. Tetszett a ház is, meg Joe könyvtárszobája is (én is akarok könyvtárszobát!!!), még akkor is, ha a konyha nekem kicsit hidegnek tűnt. Nyilván mások a preferenciák.

Ma már csak egy kis pénteki vásári őrület van hátra, aztán vége. A holnapi munkanapunk megemlékezéssel telik, értsd moziba megyünk ünnepelni a forradalmat. Azt már kibírom. 

Hétvégén a változatosság kedvéért két részletben jönnek a vendégek, anyám és a tesóm vasárnap, apósomék és a sógorom kedden. Ez egy ilyen család.

Más nincs, nem csináltam semmi érdemlegest a héten, csak dolgoztam és aludtam. Majd hétvégén! Olvasok, vasalok, bejegyzéseket írok, fordítok, sütök, főzök, gyereklelket ápolok. Néha nem lenne baj, ha lenne egy másik én is, de nincs. Ja, és mindjárt negyvenöt leszek. Még nem döntöttem el, depizzek-e ezen egy kicsit vagy sem.