Izabella.Jones 2012.10.23. 06:59

Oldás

tóti12ősz 077K.jpg

Tényleg mindegy, hogy lenni vagy már nem, vagy éppen sosem lenni, vagy egyelőre csak a lét ígéretét birtokolni; összenergiailag, összatomszámilag, összemberségileg mindegy. Az univerzum szempontjából, ha van neki olyan, legalábbis nem nagyon számít, milyen atomcsoportok kapcsolódnak össze az anyaméh tohu va bohujában, esetleg engedik el egymást megbocsátva a földben, a sötét biztonságba belesóhajtva, belebomolva. 

Misztérium, ezt mondják, csoda. De a csoda megmagyarázhatatlan, a test nem. A meiózis sem. A szedercsíra sem. Az ujj végén a köröm sem. Nincs, amit ne lehetne megmagyarázni. Nem tudom, miért nehéz elgondolni, hogy a sok szövet, a sok szép megoldás mind írásgyakorlat csupán. Hogy a természet csak a külalak jelesre hajtana. Mióta ezek a bonyolult sejthalmazok gondolkodni kezdtek, jelentőséget tulajdonítanak önmaguknak.Indolhatatlan jelentőséget. 

Nem tudom, Istennek eredetileg mi volt a szándéka ezzel a Föld nevű biológiai kísérlettel, vagy hogy tulajdonképpen bukás ez, esetleg siker, de az eredmény, személy szerint nekem, ad okot egy kis aggodalomra. Szerintem nem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene. Nem tudom, Isten látta mostanában az eredménykimutatást? Kétlem.

Különben globálisan még csak hagyján, mert globálisan felül tudok emelkedni a születés-halál-újjászületés-újrahalál problematikáján, sőt, sőt felismerem benne ezt az univerzális, utánozhatatlanul bölcs recycle-kört, csak ha a saját bomlásomra gondolok, akkor azért van bennem egy kis szemrehányás az irányba, hogy Isten a fehérjeláncok helyett végül is miért nem valami polimerekkel dolgozott. Nem szerves, nem szerves, na ne mondja nekem senki, hogy Isten nem tudott volna valami szerves műanyagot összedobni ...

Megmaradok. Energiailag biztosan. Ez, bár a testemhez nem ragaszkodom feltétlen, és szívesen becserélném valami feszes, hosszúlábú ápgréjdelt modellre, néha kevésnek tűnik. Szóval ha nem a test, akkor mi a ragaszkodás tárgya? Nem tudom. Nem is értem.  Talán a megszerzett tudás elvesztése bánt, talán az, az évek múlásával mégiscsak közelebb kerül az ember Istenhez, és ezt sajnálom becserélni az örökkévalóságra. Tudom, nem veszteség, nyereség. Mert Isten barátságosan közelebb inti az embert minden évben, gyere, ezt még megmutatom, ezt is lásd az én szememmel, gyere, ezt is elmondom, ezt a kis titkot még, csak neked, csak most, gyere egész közel, gyere, ide ülhetsz most mellém, a jobbomra, ha gondolod, add a kezed, nem kell visszanézni, csak te meg én, gyere, hajtsd a fejed a vállamra, nézd ez az én országom, a tiéd is mától, ez mind az összes mező, ez mind az összes folyó, ez mind az összes vad, gyere királya vagy mától. 

Nem kell ragaszkodni, ez talán a tanulság. Vagy nem úgy, nem görcsösen, ahogy a hús tapad a csontra, hanem könnyedén. Nem kötni, oldani kell, ez a titok. Az öröklét titka éppúgy, mint az elégedettségé. 

9 komment

Címkék: ego

süti beállítások módosítása