2012.11.10. 05:30
Semmi nemzedék
"van ez a nem-is-generáció […], akiknek nincsen olyan múltjuk, amivel igazán szembefordulhatnának, és nem nagyon hiszik, hogy az utánuk következő időkben mesél majd róluk bárki is. hogy az ő jelenük (ami most történik) valaha is mitologikus erejű múlttá válik. na, akkor lesz az, hogy a rocklitera lesz az emlékezet egyetlen aprócska helye."
beckzoli
Baksa-Soós Attila: Rocklitera Volume 02.
Olvasom ezt a Beck Zoli idézetet, és igaza van. Igen, ez a miénk, ez a nem-is-generáció, ez a semmi nemzedék, a kihagyottak, az elfelejtettek, a magukat is semmibe vevők, akik fiatalnak öregek, öregnek meg fiatalok, akik annak idején nem tanultak meg lázadni, mostanra meg a sok csendességben berozsdásodott a hangjuk. Igen, mi vagyunk, akik sosem elég tapasztaltak, nem elég haladó gondolkodásúak, és nem elég rugalmasak, mi vagyunk a múltban élők, a gyökereiket elfelejteni nem tudó gyökértelenek. Minket ki kellett hagyni az üzletből akkor, a bizniszből meg most, és attól tartok, hogy mi nyugdíjasnak is mindig fiatalok leszünk, pályakezdőnek meg mindig öregek. Igen, a mi jelenünk soha nem volt jövő, és soha nem lett múlt, a mi jelenünk az ujjak közt nyomtalanul szétpergő idő.
A semmi nemzedék, a nem-is-generáció, a névtelen, szürke átmenet a dicső múlt és a boldog jövő közt, akiken a sors kereke, utólag talán azt mondják majd, meg sem döccent. Mi, akik nem tudunk magunk közül negyvennyolcas hőst kiállítani, mi akik nem harcoltunk a terror ellen, hát az úttörő, ahol tud, segít, bassza meg, mi ezt komolyan gondoltuk akkor, meg a családot is, meg a diplomát is, meg a hivatást, na, nem volt időnk forradalmat csinálni, ez van. Ötvenhathoz fiatalok vagyunk, Vietnámhoz magyarok, a világháborúkról lecsúsztunk, Woodstockról is sajnos, a Szigetre meg már nem jutottunk ki, mert a szüleink ezért nem vállalták be az unokákat.
Ezek vagyunk mi. Szuperhősnek pocakosak, áldozatnak okosak, vezérnek szégyenlősek, tehetségesnek ugyan tehetségesek, de ez bizony nem X faktorban mérhető, inkább abban a pár centiben, ami Lovasit elválasztja a semmitől.
Azt hittük érdemes. Azt hittük, de lehet, hogy mi csak azért élünk, hogy majd egyszer a mi szar életünkhöz mérve a másét, lehessen megkönnyebbülten felsóhajtani. Még szerencse, hogy utánunk nem marad se emlékmű, se torony, legfeljebb csak egy-két szavakból font koszorú.
Utolsó kommentek