Tegnapelőtt beszélgettem a diákjaimmal, megint éppen az iskola téma kapcsán került elő a csalás kérdése. Érdekes volt, hogy amíg néhány éve mindig volt néhány, egyre kevesebb, diák a csoportban, aki szerint a puskázás, a csalás nem megengedhető, mára, illetve tegnapelőttre, ilyen ember nem volt a csoportban. És mielőtt még valaki félreértené a helyzetet, ez a csoport az idei legjobb csoportom, kilencven százalékuk igyekvő, motivált, tehetséges nyelvtanuló. De az ő erkölcsi érzékükbe a csalás (jó, szerintük aprócska csalás), lelkiismeret-furdalás nélkül belefér.

Hogy ez mitől van így, nemzeti, életkori, esetleg generációs jelenségről van szó, én nem tudom megmondani. Viszont nagyon érdekes kis előadást láttam a TED oldalán. Egy Jeff Hancock nevű szociológus (?), ex vámtiszt, a hazugságokról beszélt szeptemberben egy konferencián. Kutatásai során azt vizsgálta meg, az internethasználat növeli-e a hazugságok számát a mindennapjainkban.

Milyen megnyugtató is volna ugye azt gondolni, mindenről ez a csúf, virtuális világ tehet kérem. Mi őszintének születtünk, sosem hazudtunk, ááá dehogy, de aztán volt ez a billentyűzet, meg a net szirénje, ami addig-addig énekelt a fülünkbe, hogy ... Hát aki ezt gondolja, az most csodálkozhat egy nagyot. A fickó ugyanis hosszas kutatások után - sokféle kommunikáció igazságtartalmát vizsgálták meg - arra jutott, az internetes kommunikáció nemhogy több hazugságra sarkallna minket embereket, hanem éppen az ellenkezője történt. Az e-mail például az egyik, ha nem a legőszintébb kommunikációs forma, a kutatás szerint ugyanis a telefonbeszélgetésekben ezerszer többet hazudunk. Meglepő módon még az internetes társkeresésben sem találkoztak nagy hazugságokkal, bár ott a gyakoriság feltűnően megugrott, szinte mindenki hazudott, de csak egy picit. Ki hinné, hogy még a Facebook is egészen őszinte. A nagymintás vizsgálatok szerint ugyanis a közösségi oldalon rólunk található mindenféle egészen jól tükrözi a személyiségünket.

Hancock szerint az írásbeliség elterjedése óvatosabbá, ha tetszik, őszintébbé tette az emberi kommunikációt. Hogy miért? Szerinte azért, mert visszakereshető nyoma van (szinte) minden megnyilatkozásunknak. 

Szóval tessék vigyázni arra, ki mit ír le, mert az bizony bármikor előszedhető. Minden leírt szó nyomot hagy a világban.

Persze szó sincs róla, hogy a neten ne hazudnánk soha. Éppen egy The New York Timesban megjelent cikkre hivatkozik az előadásában, ami szerint a könyvismertetők mintegy egy harmada kamu. Bériromány. De ez meg nem újkeletű (már Walt Whitman is méltatta önmagát álnéven, ó, jaj, meg vagyok döbbenve!), másrészt az írásbeli hazugság sokkal, de sokkal könnyebben felismerhető, mint a szóbeli. (Erre bizony már számítógépes programot is írtak.)

Mivel új a videó, felirat egyelőre sajnos nincs hozzá.