Most mit mondjak így elsőre?? Érdekes. Ez a jó szó, azt hiszem. Hogy az ember hova el nem jut életében?!

Egy kicsit Rejtőjenős fordulatokat tud venni az én életem néha, de hát nézzük a dolgok jó oldalát: egyáltalán senkit nem vágtam képen, és senkinek nem szóltam be. Sőt. Intelligensen mosolyogtam. És ismerve az én öltönyös emberekkel szemben táplált őszinte iszonyomat, azt kell mondja, lassan felnövök.

Voltam tegnap kirándulni igen, űberfontos helyen űberfontos emberekkel találkoztam. Mindnek szép öltönye volt, és mind rohadtul unta, hogy délután valami rossebtudja kiket kell hallgatniuk. Na jó. Ez így nem is igaz. Egyrészt egyvalaki nem volt öltönyben, a képviselő asszonyoktól ugyebár ezt nem követelik meg, és nem is mind unta az egészet. Többen is figyeltek. Jól van gyerekek, órai munka plusz.

Az az igazság, hogy kicsit izgultam, hiába vagyok hozzászokva, hogy napi 6x45-ben nyomom a stand up comedyt, ez azért egy kicsit mégis csak más műfaj volt. Eleve szerintem rajtam kívül mindenkinek volt legalább egy doktori fokozata, és mindenki volt már Amerikában hű de sokszor. (Volt egy pasi, annak effektíve az esett ki a száján, hogy ő ÖTVENSZER volt már. Gondolom, ekkor kellett volna aléltan a szomszédaink karjába hanyatlanunk. Na mindegy.) Szóval, mint mindig, én voltam a helyes kis örökbe fogadott szegénylegény, öööööö leány, a vidéki tanár, ennek persze minden előítéletes/lesajnáló felhangjával. Ezen röhögtem.

Az egész nemtommit, bizottsági megbeszélést???, tulajdonképpen az új programigazgató eszelte ki, hogy egy kis támogatást gründoljon az ösztöndíjprogramnak. Nem egy halott ötlet, főleg ha tényleg több pénz juthatna a középiskolai tanárok cseréjére, mert jövőre már megint csak két tanár ösztöndíjára van pénz. Jó, tudom, fontosak a kutatói ösztöndíjak is, meg a doktori ösztöndíjak is, de a tanárok cseréjéből meg annyi rengeteg diák profitálhat. (Hazabeszélek, világos.)

Az új ember nagyon figyelmes volt egyébként, és erre külön ki is tért a bevezetőjében, úgyhogy a rövid bemutatkozások után mindjárt elő is adhattam a beszámolómat. Ebbe nyilván igyekeztem némi szakszókincset is belevinni, hááát az ember próbál intelligensnek tűnni stresszhelyzetben, de a vége azért csak sztorizásba fulladt, mert ilyen az, amikor én mesélek valamit. Nem baj, annyi előnye volt az egésznek, hogy ekkor még nem mobilozott, és nem is bóbiskált senki országunk törvényhozói közül. (Szegény később sorra kerülő ösztöndíjasok közül már nem mindenki volt ilyen szerencsés, a vége felé az egyik bizottsági tag heves sms váltások után fel is vette a mobilját. De nem rúgtam meg, mert én egy jellem vagyok. Meg túl messze is ült tőlem.)

Nem tudom, hasznára voltam-e ennek az egész izének, csak remélem. A végén viszont két marha vicces jelenet is volt: a zárszóban az egyik pasi hosszasan ecsetelte, milyen rohadt jól érezte magát a megbeszélésen (??), de feszt hozzám beszélt, aztán egyenesen azt találta mondani, hogy az ilyen király tehetséges embereket szerinte el kellene adni. Egy kicsit azért megijedtem, nehogy valami arab sejkkel kötött olajbizniszben én legyek a barter másik vége, de talán nem erre gondolt. Hogy mire is, azt nem értettem pontosan, és el sem tudta magyarázni, mert a végén egy másik pártbélivel ölelgettük egymást. (Egyetemi évfolyamtársak voltunk, és csaj. Nehogy kombinálni kelljen.) Szóval remélem, hogy végképp lemondott arról, hogy engem tegyen pénzzé, pláne hogy azért az én értékesítésemből származó nemzetgazdasági bevétel maximum egy kisigényű kormányőr napi ellátását fedezné. Már jobb napjaimon, nyilván.

A másik vicces dolog az volt, hogy a levezető bácsika akarommondaniprofesszorúr a végén odagaloppozott hozzám, de úgy képzeljük ám el, hogy egy ilyen bájos, hetvenplusszos Mikszáthi pali, és tényleg meg is ölelt, hogy tudom ugye, hogy én voltam a legjobb előadó. Hát srácok, ilyen a popszakma.

Nem tudom. Lehet, hogy több tanárral kellene találkozniuk? Szerintem nem nagyon vannak képben, hogy egy középiskola tanárnak mi mindent meg kell tennie, hogy odafigyeljenek rá a kölykök órán. Meg talán túl sok időt töltenek szegények bonyolult polgári körmondatokban beszélő emberek között. Hehe. Lehet, hogy kellene szervezni nekik iskolalátogatásokat. 'Back to life' címmel?

Na, ez volt a fővárosi túra. Amúgy rohadt szép a Parlament belülről. Nem lehet szar minden nap oda menni dolgozni. Szívesen lennék ott … mondjuk büfés.