Mennyire árulkodnak valakiről a tárgyai? Elsőre azt gondoltam semennyire, de ez talán nem igaz.

Ha meghalok, túl sok tárgy majd nem marad utánam, mégis azon gondolkodtam, mit látna belőlem egy idegen. Az elektronika egyelőre, azt hiszem, nem fontos, egy számítógépnek vagy egy mobiltelefonnak nincs emlékértéke, egyszerűen nem tölt elég hosszú időt a tulajdonosánál ahhoz, hogy nyom maradjon rajta. Az emlékezés szempontjából csak az a tárgy ér valamit, amin nyomot hagyott a tulajdonosa.

A könyveken kívül, mármint azokon a könyveken kívül, amikbe beleírtam itt-ott, amiket megszamárfüleztem a fontos oldalaknál, alig van tárgyam, ami segítene emlékezni egy idegennek. Nincsenek festményeim, amik árulkodnának arról, a világ elrendezésének melyik változatát akartam magaménak tudni, és nincsenek régi ékszereim sem, hogy a megkopott drágaköveken keresztül régi szerelmek árnyai tükröződhessenek vissza.

A magamnak vásárolt tárgyakat gyakran elveszítem. Amit tárgyakból féltve őrzök, az mind ajándék. Nem engem mutat, hanem a barátaim/szeretteim rólam alkotott képét tükrözi vissza. Egy virágos bögre, két kézzel készített terítő, egy nemezkép vidám, szőke kislánnyal a kép közepén ...

Az emberről nem árul el semmit egy magányos tárgy. Az általa birtokolt tárgyak összessége esetleg mond valamit, de nem biztos, hogy az igazságot.

Lehet, hogy megint költözöm. Terhemre vannak a tárgyak.

A tárgyak nem én vagyok.