Esett a hó. Kalácsot sütöttem. Bárheszt pontosabban, csak éppen vasárnapra, nem szombatra. Mifelénk vasárnap délutánra  törődik bele a világ a létezésbe, nem szombatra, de mindegy, lehetne éppen szerda is, csak legyen egy nap. 

A kanapé sarkában már majdnem otthon van, Eszter ablakából pedig estére porcukorral szórt meseváros lett a Havi-hegy, Dezső. Barátkozik velem ez a világ, de nem baj,  most hagyom neki. 

Ma tizennégy éve temettük apámat szikrázó napsütésben. Rózsaszín volt az arca a koporsóban. Arra gondoltam, megcsókolhatná valaki, hogy életre keljen.

Megtaláltam José Donosót, de elveszítettem Senecát. Az ember megtalál egy férfit, és elveszít egy másikat. Kár. Megtartanám őket mind.