Izabella.Jones 2013.01.16. 05:10

Egy képről

tél2013 021K.jpg

Az végül is egyéni döntés eredménye, hogy egy képen mennyi látszik az égből, mennyi a földből, és mennyi a fákból.

Ha jól megvizsgáljuk a dolgot, a földből olyan nagyon soknak nem is muszáj látszani, mert földből sok nem kell, se az élethez, se a halálhoz, mert a föld az mindig a küzdelem, az akarás, a nehézség, a lábat a sárba ragasztó közöny, az újjászületés hamis ígérete, a temetés fagyott röge, a semmivé válás kíméletlen igazsága. 

Hogy a fák és az ég hogyan aránylik a képen egymáshoz, az igazi izgalom. Hogy ki és hogyan látja az ég felé kapaszkodást, a fák autonóm létezését, az már érdekes. Csipke a lét szélén, sordísz az ég horgolt terítőjének földre lelógó szegélyén, vagy éppen dehogy, nyújtózás, létra, elszakadás a földtől, a vágy tárgyiasulása, az ujjak görcsös kapaszkodása ... 

Nézőpont kérdése, ezt szokták mondani, de nem a nézés, hanem a látás az érdekes, hogy amit az ember néz, az lehet ugyanaz, de amit lát, az nagyon ritkán. Az az igazi kép talán, amin a nézés, a látás és a megmutatás is egybe tud esni, még ha ez kíméletlen is abból a szempontból, hogy kevés teret enged a hazudozásnak.

Egy képen a fény mindig jelentéssel bír. Nem is lehet ez másképpen, hiszen a fotográfus éppen nem mást, hanem a fényt és a fény hiányát rajzolja papírra, lemezre, memóriába az adott pillanatban. Ha ezt a rajzot a fotós jól készíti el, a kép jó. 

Fényképet (papírképet mármint, nem memóriatárba mentett fénynyomatot,) birtokolni manapság különleges dolog. Főleg különleges dolog, ha egy olyan kép kerül a birtokunkba, amit a fotós, ha nem is nekünk szán, végül nekünk ajándékoz még ismeretlenül is.  

Nádas Péter képe egyszerűen szép. Látszik rajta minden: egy kicsi föld, néhány fa és az ég. Sok ég látszik rajta, ezt akartam még írni. Ez fontos.