Izabella.Jones 2013.01.26. 07:11

Majdnem

2012december 114k.jpg

Nemigen lehet az ember csak úgy egyedül, pedig hasznos lenne, produktív, erre gondolok, de érthetetlen módon mindig odatolakszik a gondolatokba az énen kívül a te is, a kívülről való kényelmetlen és izgató idegenség. Most nem a fizikai valóságodról beszélek, hanem hogy még a képzelet, a gondolat folyamatát is állandóan megakasztja valami veled kapcsolatban, vagy inkább csak te magad, akibe mint óvatlanul az ismeretlen vízbe gázoló lábba a felszín alatt rejtőzködő vízinövény, akad bele a figyelem, a törődés, a hirtelen rácsodálkozás, hogy te is élsz és gondolkodsz, nem csak én. 

Nem szemrehányással mondom mindezt, inkább ijedten. A helyzet felnőttsége ijeszt. Hogy már nem lehet gyerekként csak eljátszani a komolyságot, hanem valahogyan meg is kell ezt élni. Túl is kell élni. 

Néha azt gondolom, egyszer majd ott állsz előttem, vagy én állok ott előtted, mindegy, nem mondasz semmit,  én sem mondok semmit, nem is kell mondani semmit, csak átölellek, te meg sóhajtasz egyet, és a fülem mögé tűröd az elszabadult tincset.

Azt majd nem bánom meg soha.

 

2 komment

Címkék: ego