Izabella.Jones 2013.03.09. 10:11

Katatónia

És tényleg voltunk Erdős Virág esten tegnap a lányokkal (amúgy kezdek rájönni, ez egy ilyen változó tartalmú kifejezés az én blogomban, mert A Lányok, értsd TSB és Vitéz Mihály, mellett feszt másokkal is jövök és megyek, töltöm az időm, szóval itt most csak a csoport nemi megoszlása, semmint a konkrét személyekre történt utalás). Tehát most éppen>négyesben voltunk: Gofri, TSB, Ristjana (aka Királylány) és én, hogyizé kulturálódjunk, meg ilyesmi.

Az estről lesz poszt a Gitten hamarosan, itt is van, de be kell valljam, nehezem bírtam a moderátorok???/kérdezők??? bölcsészkedését, és az első 20 perc után úgy voltam vele, hogy édesjóistenem, miért nem pálinkát iszom... A végére azért jó lett az este, főleg amikor végre Erdős Virág felolvasta pár versét, Beck Zoli meg pengetett-énekelt párat, hát na, mennyivel jobb lett volna ezzel kezdeni. És befejezni.

Ez van, így jártunk. Ma lányvacsora, megint más lányokkal persze, csak TSB állandó tag itt is. Halat sütök, azt hiszem, végtére is böjt van, meg sütök valamit, de hogy mit, azt még nem tudom. És persze megiszunk egy tonna pezsgőt. Hagyomány. Majd holnap kialszom.

A VilágMán közben félfizikai pszichoszombat kerekedett. Az ottani poszt lényege, hogy hajrá gyerekek, de van mellette egy csodálatos macska is. Körülbelül. Aki el szeretné olvasni, az KATT

Kábé ennyi. Meg egy kis ezt is elviszem magammal a fíling kedvéért.

komment

Címkék: napok

süti beállítások módosítása