Izabella.Jones 2013.09.11. 12:43

Goodbye

Ha nem is aranykapu, de valami. A kép a zsupszkulcs. Katt rá.

66895_302977213173279_187188830_n.jpg

Címkék: goodbye

Izabella.Jones 2013.09.10. 14:15

Gone

66895_302977213173279_187188830_n.jpg

Elmegyek.

Egyrészt fizikailag: értsd elutazom. Szeretek utazni, és majdnem mindegy, hova. Leginkább, azt hiszem, azért szeretek elmenni helyekre, mert akkor megint kedvem támad fotózni. Nem önvédelemből, szorongásomat oldandó, hanem örömből. Az ember mintha máshol jobban tudna örülni annak, hogy létezik. Vagy nem az ember, én.

Valószínűleg nem jól van ez így, nem így kellene ennek lenni, már nem mintha tudnám, hogyan is kellene egyébként. Nem kötődöm eléggé, hamar elveszítem az érdeklődésem, nyughatatlan vagyok ... melyik vajon? Talán mind, talán egyik sem. Félelemben, akaratosságban, gyökértelenségben nőttem volna fel? Nem. Fogalmam sincs, miért teher egy helyben maradni. Persze kötelességből maradok. Csak nem esik jól. Bilincsbe vert világutazó vagyok. 

Másrészt virtuálisan is: értsd elköltözik a blog. Vagyis új helyen lehet majd olvasni mindazt, amit gondolok a világról: zenéről, könyvekről, filmekről, aktuális agy- és szívbajaimról. A döntést tudnám indokolni, de nem szeretném. Mondjuk azt, hogy régen költöztem, ideje odébb hurcolkodni. Hogy Izabella Jones marad-e vagy elvérzik a harcban, egyelőre nem tudom megmondani, de nincs jelentősége. Lehet, hogy Biedermannra magyarosít újfent. Vagy az ég tudja. 

Elérhetőség és zsupszkulcs természetesen lesz majd, és tudom, utálatos, hagyjam abba, fárasztó, idegesítő és hasonlók. Mentségemre csak a blog .com kiterjesztését tudom felhozni. Mivel még mindig nincs pénzem arra, hogy Zapnak fizessek egy tisztességes honlapért, valószínűleg a blogspot lesz a nyerő. 

Meglátjuk. Jó utat nekem. 

2 komment

Címkék: hordalék

Izabella.Jones 2013.09.09. 06:23

Új vagyok

Gyakran érzem azt, hogy keveset értek a világból. Olyan keveset, hogy felmerül bennem a kérdés, nem újszülöttként ébredek-e minden reggel. 

Az embernek nem kellene annyira megszállottan hinnie az emberi jóságban, csakhogy másképpen nem érdemes. Én sem tudok másképpen létezni. 

Most végképp arra jutottam, nem tudom, mit keresek ebben a világban. Illetve nem jól mondom. Pontosan tudom, mit keresek. Értelmes és jó embereket.  És erről a törekvésemről nem teszek le egészen a halálom pillanatáig. Csak mostantól jobban oda kell figyelnem. Megint. Ez egy ilyen kemény világ lett megint. Új vagyok benne.

"Nem lettem valaki más,

és nem is akartam más lenni.

De új vagyok itt, kérlek vezess körbe.

Mindegy, milyen messzire tévedtél,

mindig van visszaút."

8 komment

Címkék: antihumán

Izabella.Jones 2013.09.08. 06:58

Mantra

samsung 484k.jpg

Lehetne mondjuk úgy, hogy nem kelek hajnalban, és nyugodtan alszom, mert nem riasztanak fel mindenféle szedett-vedett álmok, és nem arra ébredek, hogy egy mázsás elefánt ül a mellkasomon. Lehetne úgy is biztosan, hogy nem fáj a fejem annyit, mert az annyi az nekem sok, 'neked annyi' majd egyszer ezt is mondják valakik, szánakozva vagy örömmel, nem is tudom, és nem is érdekel - szerintem akkor se fog.

Lehetne mondjuk úgy, hogy nem várok semmit, az érkező vihart közömbösen nézem, rendesen eszem, és rendesen viselkedem, 'jó gyerek, menj odébb' mondta a nagyanyám, pedig a közelében sem voltam. Ne legyek a közelében senkinek soha, ezt majd ne felejtsem el, mert a közelség foltot hagy a bőrön, elzárja a pórusokat, és elhomályosítja a szemet. Éleslátás. Ezt az egyet hagyd meg legalább örök Caminómnak, ezt az utat a nyakszirtlebenyig. 

Leszokhatnék már ezekről a mantrákról. Lehetne mondjuk úgy.

...

Lázasan ébredek két napja, biztosan az allergia miatt van. Nem is gyújtok rá, talán egyszer egy nap. Minek tenném, így sem kapok levegőt. Várom a krakkói utazást. Azon gondolkodtam, hogy ez mennyire ellentmondásos, mert amennyire szeretem Krakkót, annyira nem szeretem Auschwitzot. Azt remélem, Krakkóban majd kevesebb lesz a pollen, de tudom, hogy egyébként meg Auschwitzban nem lesz kevesebb a halott. Érdekes, hogy amikor erre gondolok, nem a barakkok jutnak eszembe, hanem az odavezető út mellett álló fák. Az őszi napfényben játszó levelek némafilmje, és ahogy mindig meglepődöm, hogy az a film nem fekete-fehér.

Tegnap kicsit elszomorodtam. Mindig többet, nagyobb bölcsességet gondolok azokról az emberekről, akik sokat olvasnak, mert hogy a könyv a másik ember elfogadására tanít.  Úgy tűnik, ez sem mindig igaz. Tényleg szomorú.

Múlt héten le kellett adnom a szolgálati telefonom, és az iskolában használt laptop töltőjét. Kicsit arra emlékeztetett, mint amikor a börtönben mindent elvesznek az embertől belépéskor. Nem azért, mert telefon és számítógép nélkül börtönben érzem magam, egyszerűen csak a mozdulat miatt. A gondolat szabad marad. Egyelőre legalábbis.

Más nincs. Asturias minden mondatán fél napot gondolkodom. Valószínűleg nem kellene. Utazzak már el innen.

2 komment

Címkék: ego sor

Izabella.Jones 2013.09.07. 06:58

Nem félek

Ősz 1 091k.jpg

Nem félek semmitől egyébként, talán csak attól egy kicsit, hogy elhagysz, bár ennek mintha nem is lenne értelme, hiszen nem vagyok a tiéd. Nem vagyok senkié, még a magamé sem vagyok, erre tényleg odafigyelek mostanában, a lét és a nem birtokolhatóság örömére, meg a kétségbeesés simára csiszolt faláról egyenletesen visszapergő időre. Számon tartom magam.

Nem félek semmitől egyébként, talán csak attól egy kicsit, hogy megtalálsz, bár ennek se nagyon van értelme, mert egyszer már megtaláltál, és ide sodort az idő egészen közel. És lehet, hogy most addig nézel majd szótlanul, és én addig nézlek szótlanul, míg férfi nem leszel mellettem, én meg nő melletted, és birtokterület leszünk megint, két kölcsönösen annektált tartomány. Csakhogy akkor azon a  tökéletes falon repedések támadnak, a repedésekben megint elakad az idő, egymásban meg a lélegzetünk.

Nem félek semmitől egyébként, talán csak a haláltól egy kicsit, mert hideg és mozdulatlan, nem úgy, mint a tested, és mert hiányzol majd onnan, és azt hiszem, emiatt unni fogom az egészet. 

Nem félek semmitől egyébként, talán csak az élettől, talán tőled,  talán magamtól. De már csak egy kicsit.

6 komment

Címkék: sor

Izabella.Jones 2013.09.05. 06:09

Elszámolás

20052_230119068971_679623971_3086383_2163428_n_1.jpg

Nem számolok. Pontosabban nem úgy számolok, hogy most akkor megéri vagy nem éri meg. 

Jó, nem mondom, hogy azt gondolom, megéri csinálni, amit csinálok. Közgazdasági értelemben mondjuk, vagy a lelki terhelés szempontjából, de aztán ez a görcs időnként elmúlik. Főleg azért múlik el, mert szeretek tanítani. Szeretek bemenni a terembe, szeretem hallgatni a diákokat, szeretem nézni az arcukat, szeretem, ha mosolyognak, amikor találkozunk a folyosón. Nagyon sok élet van bennük.

Idén elég nagy szerencsém van, a tavalyi egy normális csoportomhoz képest, egyelőre úgy tűnik legalábbis, három is jutott. Persze még nem láttam a kilencedikeseket, ők egyrészt sokan is vannak, másrészt nyilván nekik még ismeretlen lesz a stílusom, meg kell szokjuk egymás személyiségét, munkamódszerét. Abban a csoportban lesz az idei feladat is, egy holland fiú, akit a szülei hozzánk írattak be, Nem tudom, jó ötlet-e, meglátjuk. Nem lehetetlen megtanulni magyarul persze. Kaptam a tanóráimon felül két órát vele, hogy segítsek neki egy kicsit. Lehet, hogy azt gondolja a főnököm, majd megtanítom magyarul? Mindenesetre azon meglepődött kicsit, amikor mondtam neki, hogy az egy másik szakma. 

Tegnap két ajándékot is kaptam diákoktól. Egy fiú elküldte nekem a kedvenc zenéjét, egy lány meg hozott nekem egy követ a tengerpartról. Azt mondta, tudja, hogy mennyire hiányzik az óceán, és azért hozta, hogy ne hiányozzon már annyira. Ilyenkor mondjuk azt gondolom, hogy érdemes. Nem éri meg, de érdemes. 

2 komment

Címkék: scola

Izabella.Jones 2013.09.04. 05:57

Klasszik

samsung 465k.jpg

Hétközép-válságom van. Ez azt jelenti, hogy egyrészt jelentősen összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, még csak szerda van, még három napot ki kell bírnom, másrészt nagyon is pánikhatáron mozgok, ha arra, már szerda van, és alig csináltam meg valamit abból, amit erre a hétre elterveztem. Mondhatni semmit. Mindenféle válság létezik, létezhet ez is. Ontológiailag nem tudom kizárni.

Valamikor hétvégén arra gondoltam, majd ez a hét is olyan szar lesz, mint az előző, de alábecsültem az égieket. Súlyosan.

Odáig jutottam, hogy megint nem tudok megoldani semmit szinte az életemben, és ha van valami, ami dühít, akkor ez pont az. Ahhoz képest, hogy elég impulzív embernek tartom magam, ez a bizonytalanság kétségbe ejt.  A munkahelyem, a gyerekek iskolája, a kollégiumi mizéria, és végül, de nem utolsó sorban az a keserűséghullám, ami most már gyakorlatilag minden nap átcsap a fejem felett. És nem vigasztal, hogy más, nálam értelmesebb, okosabb, tehetségesebb emberek éreznek így. Illetve, hogy ők is így éreznek.

Sajnos az van, hogy nincs válságkezelő-programom, se akciótervem, csak abban vagyok egyre biztosabb, hogy meg kell keressem a futócipőm. Mindig azt mondják, a problémák elől nem lehet elfutni. Dehogynem.

Más nincs. Szeptember van. Klasszik. 

8 komment

Címkék: hülye

Izabella.Jones 2013.09.03. 05:31

Elmélet

samsung 441k.jpg

Lehet. Mindig lehet miről írni. A borsófőzelékről mondjuk, amit anyám mániákusan szóba hoz vasárnaponként, hogy apám a halála előtti napon megette az összes borsófőzeléket, mert olyan jólesett neki. Nem tudom, mi értelme mindig ugyanarról beszélni, de azért értem is. Az is csak egy mantra, hogy az ember jó, hogy jó borsófőzeléket főz, a főzeléket megeszik, aztán halnak csak meg, örömmel, úton a teljesség felé, borsóval a gyomrukban. Mostanában már csak ritkán gondolok a borsószemekre, ezekre az örökkévalóságnak küldött követekre, nem úgy, mint apám halála után, amikor borsó-lételméleteket gyártottam. Szürreális képeket a végtelen elíziumi mezőkön boldog feledékenységben szétszóródott borsószemekről. Már kétszer nem az az ember vagyok, mint amikor apám meghalt.  

Arról is lehet írni, hogy három napja megint fázom, megint reszketek minden zuhanyzás után. Betudhatjuk ezt annak is, hogy hideg van, bár nincs hideg, meg annak is, hogy elég gyakran gondolok arra, fel kellene melegítened, bár nem vagy itt. Ilyen egyszerűen gondolok rá egyébként, nem végletesen, csak állok a forró víztől bepárásodott tükör előtt, és látom, hogy hiányzol. Elméleteket gyártok. A hiány vizuális nyomainak színelméletét. Már háromszor nem az a nő vagyok, mint akit elvettek. 

Volt egyszer egy barátom. Barátomnak hívom, bár nem ismertem jól, de hát nem is akarta, hogy megismerjem. Aki verseket ír, nem akarja, hogy egészen megismerjék. A vers szóketrec, a fogság szabadság - a lét szuperpozíciója. Ez is egy kvantumelmélet. Már négyszer nem az az ember vagyok, mint amikor felnőtt lettem.

Van, amiről nem lehet írni. Beszélni sem lehet róla, mert amit az ember nyolc évesen nem ért, felnőttként pedig nem tud kimondani, arra nincs elmélet. Már több mint ötször nem az az ember vagyok.

Címkék: sor

Izabella.Jones 2013.09.02. 22:37

Nehogy

Nehogy elhatalmasodjon rajtam a gondolat, hogy idén bármire is ráérek majd. 

Mivel tényleg nem, nézzetek körül a Gitten (nyelvleckének álcázott első napi beszámoló), illetve a VilágMán (tele van a tököm azzal, hogy mindig siránkozom). 

Majd aludjak valamikor.

És a zene:

Izabella.Jones 2013.09.01. 07:52

Kontraszt

samsung_483k_1378014306.jpg_778x584

A fénybe sötét árnyakat rajzolok,

az árnyékba a fényed.

Címkék: fotó sor

Izabella.Jones 2013.08.31. 07:00

Helyzet

8523975680_4dfb4ff93d_z.jpg

No, két ilyen líraira sikerült poszt után, pláne, hogy a hétvége is beköszöntött, írhatnék valami objektív(ebb) beszámolót a munkahetemről, de nem fogok. Pontosabban azokat a gondolatokat, amikre a heti agybaj és a csütörtök esti súlyos, és mértéket nem ismerő elhajlás után jutottam (gyerekek, valaki emlékeztessen innentől kezdve, hogy NE egyek tisztaszeszben eltett meggyet számolatlanul, mert abból kijózanodni nagyon nehéz), majd megírom a VilágMára. 

Igaz, hogy az iskolában nem működik semmi, hogy a káosz olyan méreteket öltött, hogy azt elképzelni Danténak is nehezére esne, és hogy a kilátástalanság mérőszáma a végtelen felé közelít, mégis ... na, abból is tanul valamit az ember, annak is van üzenete egy ember életében, ha olyan munkahelyen dolgozik, ahol egy hét alatt teljesen le tudja magát nullázni mind emocionálisan, mind fizikailag. Ennek ilyenkor az a tanulsága, hogy ez nem az a munkahely, ahol dolgoznia kell. És nem azért, mert azt gondolom, hogy máshol minden flottul működik, és nem kell problémákat megoldani. Dehogy. De számomra ez a munkahely már veszélyes.. Ezt nem érdemes túl sokáig csinálni így, mert túl kevés örömet jelent és kiöli a kreativitást belőlem. A lényeg az, hogy eldöntöttem, ez lesz az utolsó évem a magyar közoktatásban. (Igyekszem kibírni év végéig tisztességgel.) 

Az persze, hogy mint némi erkölcsi érzékkel megáldott szülő és tanár mégiscsak azt gondolom, hogy hétfőn testületileg nem szabadna elkezdeni a tanévet a magyar iskolákban, az már egy más kérdés. Oldalakon keresztül sorolhatnám, mennyire tisztességtelen és átgondolatlan döntések születtek az elmúlt egy hétben a közoktatás minden szintjén, hogy mennyire figyelmen kívül hagytak a döntéshozók minden olyasmit, ami az iskolák igazi munkáját segítené, és mennyire gyárként, mechanikus üzemként tekintenek ezekre az intézményekre. De nem sorolom, mert ez se nem vigasz, se nem megoldás. Ez egy helyzet, amiért bizonyos emberek felelősséggel tartoznak. 

Amit kicsit sajnálok azért, hogy a nagy kedvetlenség, meg konkrétan az én pénztelenségem miatt ma nem mentünk Budapestre az egyik kedves kolléganőmmel, nem sétálunk Bächer útvonalán Lipóciában, és nem megyünk el a Pozsonyi Piknikre. Úgy döntöttünk, megvár minket Budapest. 

A pályázatról semmi. Lehet, hogy azt egy alternatív életemben küldtem be. Vagy hogy egy párhuzamos univerzumban válaszoltak. 

Más nincs. Ja de, a héten megjött a szövettan, minden oké. Most már csak Szalai doktorhoz kellene eljutni, mert azért mindig odavagyok, amikor azt írja, hogy malignitás nem igazolható. És bár nem erre gondol, ilyenkor azt hihetem, jó ember vagyok.

Ami a zenét illeti, hétvégére most csak és kizárólag minimált ajánlok. Peter Adriaansz most a legújabb kedvencem.

7 komment

Címkék: napok

Izabella.Jones 2013.08.30. 14:49

Vakrepülés

columbia1.jpg

- Itt Biedermann másodtiszt, Houston jelentkezz. Gebauer, csináljon már valamit.

- Sajnálom, asszonyom, húsz perce nincs rádiókapcsolat.

- Houston, jelentkezz! Biedermann másodtiszt jelentem, hogy a Scolát hat óra ötvenkilenc perckor az elhárítópajzs meghibásodása miatt meteortalálatok érték. A jobb hajtőmű leállt, a burkolat megsérült. A legénység tagjai közül negyvenkét főt elveszítettünk, köztük David Note parancsnokot, és Tim Green elsőtisztet.. Rangidős tisztként átvettem a parancsnokságot. Houston, copy. A fene egye meg.

- Houston, jelentkezz. Az üzemanyagtankunk megsérült. Kényszerleszállást kezdünk meg. A légkörbe lépés időpontja mínusz öt másodperc ... Houston, a Scola belépett a Föld légkörébe. Belépési szög 18 fok 5 perc. A vezérlőrendszer meghibásodása miatt kézi vezérlésre állunk át. A láthatóság nulla, ismétlem, Houston, nulla.

- Houston, jelentkezz. A Scola fékezőrakétái 18 százalékon. Repülési szög 20 fok negyven perc, 25 fok tíz perc, 41 fok tizenegy perc ...  Az aktuális magasság 870 láb, 750 láb, 610 láb. Houston, zuhanunk.

- Itt Biedermann másodtiszt, a Scola űrsikló parancsnoka. A jármű irányíthatatlan. A becsapódás várható időpontja mínusz 25 másodperc. 

- Köszönöm, hölgyeim és uraim, élmény volt Önökkel repülni. Készüljenek a becsapódásra. A Scola pillanatokon belül megsemmisül. Houston ...

(Houston)

- Scola, Scola jelentkezzen! Mi a fene? Most mit néznek? Kicsúszott a csatlakozóm. Előfordul. 

Címkék: arbeit

Izabella.Jones 2013.08.29. 15:38

Tervek

Felnőtt tartalom!

Fuck_You_by_candy_cerezaah.jpg

Fogok írni egy posztot, aminek az lesz a címe, hogy Vakrepülés, és a munkámról fog szólni. Azért nem írom meg most, mert akkor vissza- és előremenőleg húsz évre ki kellene tennem a blogra a 24+ karikát. Majd holnap írom meg, miután ma tekintélyes egységnyi alkoholt vettem magamhoz a Gyémánt Körön. 

Előzetesként annyit azért kedvcsinálónak, hogy mindenki menjen a picsába. 

3 komment

Címkék: arbeit

Izabella.Jones 2013.08.28. 05:37

Bárka

328156226_995ca10da6.jpg

Méla cirkuszos az élet. Unja a fűrészport, unja a törpéket - kikötőre vágyik. Sirályokat akar, meg egy bárkát két evezővel, Rita fekete szemeit, naant, a hajnali víz olajos nyugalmát, Allah dicsőségét.

Méla cirkuszos az élet. Sátra megkopott, haja kihullott, felkarján a bőr megereszkedett - zenére vágyik. Örökkévalóságot akar, egy nőt vagy egy férfit, kellő számú csillagot az égre, közte egyet, ami csak az övé, egy sosem hullót, Isten dicsőségét.

Méla cirkuszos az élet, idomított vadjait rácsok mögé zárta, vacsoráját a terített asztalon hagyta - egyszerű éjszakákra vágyik. Hűvös kőfalat akar, csendes ligetet, vértelen napjaihoz rímtelen verseket, egyetlen fehér vászoninget,  az Örökkévaló dicsőségét.

 

Izabella.Jones 2013.08.27. 06:43

Ellenprím

3896432339_b96c63d73a.jpg

Felosztom a rendelkezésre álló időt, mert kevés jó tulajdonságából az oszthatósága az egyik legfontosabb. Csak hát az idő nem prím - nem csak önmagával és eggyel osztható. 

Felosztom a perceimet ma is. Szomorú és kilátástalan másodpercekre, a rémület pillanataira, az unalom óráknak tűnő meghatározhatatlan percrészeire, a vágyakozás mellkast összepréselő kíméletlen negyedmásodperceire, és az isteni bölcsesség légürességében végtelenné táguló századmásodpercekre.

Az idő bármivel és bárkivel osztható, talán csak önmagával és eggyel nem. Ellenprím. Így hívom.

Ötéves korom óta szigorú módszerességgel darabolom az életem idejét, így aztán se eggyel, se önmagammal nem maradtam osztható.

Asturiasnak igaza lehet, ha már nem leszek, alakomra vágott lyuk maradok az időben.

Címkék: hordalék

Izabella.Jones 2013.08.26. 19:23

Reboot

restart.jpg

Ma voltam dolgozni. Nyolctól kettőig. Ebből effektíve nulla másodpercet töltöttem a munkám szempontjából hasznos tevékenységgel. Nagyjából így:

Negyven perc közös megbeszélés, melynek központi témája az volt, hogy baszki ne főzzünk teát a kistanáriban. Nem hülyéskedek. Mert most tíz év után kitisztították a szőnyeget (elmúlttízév), és nyilván mást sem csinálunk ott, mint előre megfontolt szándékkal kilötyögtetjük a teánkat és/vagy a nyálunkat, és ez megengedhetetlen. Ami pedig a tanévet illeti, arról nem tudtunk meg semmit. Majd szavaznak az OGY-ben ma vagy holnap. Szerintem egyébként nem kéne elsietni ezt az egészet, nehogy megártson a gombok nyomkodása a honatyáknak. Mi majd feltaláljuk magunkat az iskolában addig, míg sikerül kitalálni, merre hány az óra. Én már meg is hírdettem a végzős csoportomnak egy Facebook eseményt szeptember 3-ra. Back to school csokievés az udvaron. Ha a dementorok ellen jó ... 

Hatvan perc kaja - egy szendvics, egy joghurt, három keksz (TSB készletéből), egy kakaós csiga, egy gyros (TSB és VM szerezték), és szárított alma vagy mi a szösz. Ha ez így megy, két hét múlva kimúlok koszorúér-elégtelenségben. 

Hatvanöt perc személyes kihallgatás meghallgatás Bridgettel a tantárgyfelosztásról, mely során kiderült, hogy ott tartunk, ahol június végén, de ha mákom van, szerdán majd megtudom, kit és mit fogunk tanítani. Ja és bazmeg Biedermann, (a bazmeget nem mondta, csak gondolta, az igaz,) nem tarthatsz filmklubot, mert nincs hozzá végzettséged. Aha. Van ilyen Masters??? Komolyan? Hogy filmklubvezető? Vagy ez egy osztatlan szak az agyában?

És nyilván nem beszélt egyik kollégával sem, akiket részfoglalkozásúként vagy hogy akar ezentúl. Kérdeztem is, mit mondjak akkor nekik, erre mondta, hogy semmit. Tehát tartok egy megbeszélést, ahol majd amikor megkérdezik, hogy milyen csoportjaik lesznek, akkor mondom, hogy na hé, nem egy kis pók mászik ott a sarokban? Jó. Életszerű.

De az igaz, hogy a fennmaradó rengeteg percben történtek tök hasznos dolgok is. Például nemtom hány perc beszélgetés azokkal a kollégákkal, akiket szeretek, Joe, Gofri, TSB és VM intenzív ölelgetése, hasi ultrahang leletek nézegetése, telefonozás Lucziferrel, egy Richard Dawkins előadás meghallgatása a TED-en, molyolás, egy dögletesen csodaszép, Tschiboban vásárolt asztali izé elhelyezése a laptop mellett, amitől az asztalom hirtelen organizáltnak tűnt fél percre, regisztáció a munkahelyi dokinál neten, krakkói útikönyvek nézegetése, világmegváltás, könyvek kölcsön- és visszaadása, végül hazahúzás. 

Na most szerintem se velem, se egy csomó emberrel semmi baj ezen a munkahelyen. A rendszer viszont leállt, így mielőtt kiírja, hogy fatal error, rebootolásra szorul. Mentésre sajnos nincs mód, de a rendszer újraindulása után a munkához  sok szerencsét és örömet kívánunk. 

Címkék: scola

Izabella.Jones 2013.08.25. 17:37

Jól van

552643_10151179746183972_1957461082_n (1).jpg

Még berúghatok ma este.

Még ki is józanodhatok.

Még akár fel is mondhatok.

Még találhatok másik állást.

Még elhagyhatlak ma este.

Még felhívhatlak megint sírva.

Még megbánhatok mindent újra.

Még mondhatom, hogy sajnálom.

 

Még nevethetek, még bízhatok.

Még játszhatok egy kicsit veled.

Még játszhatok egy kicsit neked.

Még talán komolyan is vehetlek.

Rengeteg idő van reggelig.

1 komment

Címkék: sor

Izabella.Jones 2013.08.24. 20:41

Menedék

sundried.jpeg

(A kép forrása: http://www.vegkitchen.com )

Még mindig a holland fickó (Rem Koolhaas) könyvét olvasom Manhattanről, és még mindig élvezem. Ma pont arról olvastam, Le Corbusier hogyan akarta a maga képére formálni, nem is, inkább elképzeléseivel összhangba hozni New Yorkot. Azt is olvastam, hogy Párizsban csinált egy úszó menedéket csavargók számára, és hogy erről Koolhaasnak az jutott eszébe, hogy a csavargók a modern építészet hálás kuncsaftjai, mert mindig szükségük van menedékre és tisztálkodóhelyre, imádják a napsütést és a szabad levegőt, nem törődnek az építészeti doktrinákkal és a szabályszerű alaprajzzal.

Azt hiszem csavargók vagyunk mi is mind, de hogy én az vagyok, az egészen biztos.

Nekem elég sok menedékem van. Sokfelé bújok az élet nehézségei elől. A könyvtár és a könyvek biztosan ilyesmi, és nem csak Koolhaas könyve, hanem még sok mindenki másé. legutóbb például egy nálam jóval fiatalabb katonaviselt lányé. (Lásd a Gitten.) 

De a könyveken kívül étel is lehet menedék. Nem, nem úgy! Nem a zabálás. És bár szeretek enni, sokat enni nem igazán szeretek. Viszont ilyenkor augusztus végén ... na igen. Jaj, bizony,  fügeszezon van ... Isten a fügénél erotikusabb ételt nem tudott teremteni. Talán ez volt az első gyümölcs. Nem tudom, de hogy fügéből nem tudok eleget enni, az egészen biztos.

Ma a helyi termelői piacon viszont a füge mellett a másik legkedvesebb ételembe botlottam: egy kedves kis család aszalt paradicsomot árult. Az aszalt paradicsom az olyan, hogy abban a picike, összetöpörödött gyümölcsben benne lakik az egész nyár, és benne lakik a nyár összes napsütése, összes szerelme, összes teraszon töltött gyengéd órája, és mindaz, amiért tulajdonképpen még egyáltalán érdemes időt tölteni ezen a bolygón.

Egyszer majd írjak egy szerelmes posztot az aszalt paradicsomról is.

11 komment

Címkék: ego

Izabella.Jones 2013.08.23. 17:10

Protokoll

kép003.jpg

Örömmel tudom mondani, hogy azért mégiscsak van, ami használ pánik és hipochondria ellen. Tegnap estétől meggyőződésemmé vált, hogy vakbélgyulladásom van. Tényleg. Komolyan. Hajnalban már arra gondoltam, perforálódott, és meg fogok halni. Aztán délelőtt tízre minden fájdalom elmúlt a pánikommal együtt. Antipánik-protokoll kettes szint. Best ever. Ezt írjam fel valahova.

Nemrég jöttem rá, hogy gyakorlatilag ez a mai volt az utolsó napom a szabadságból. Szerintem egészen jól telt. Rúmít is olvastam,  TSB pedig befestette a hajam. Most tök úgy nézek ki, mintha Norvégiából emigráltam volna ma reggel. Ne kérdezzetek semmit, nem tudom, miért. Vagy az van, hogy nagyon kiszívta a napsütés a hajam, vagy a hormonszintemmel van valami. Legszebb amerikai kísérleteimet idézi az eredmény... (Azt mondjuk nem tudom, ennek a posztnak miért ez lett a címe, viccből-e vagy csak simán nem tudtam írni már akkor sem, de nem számít, a hajfestős részre érdemes koncentrálni.) Szóval durván északi nő lettem, úgyhogy vagy rúzsozni fogok ezentúl, vagy kétcentisre vágatom a hajam. Még nem tudom, melyik. Mindenesetre most olyan színe van, mint ezen a gyerekkori képen. Cool. Kábé ilyen képet is vágtam, amikor megláttam magam a tükörben. 

Más nincs, a jeruzsálemi pályázatról semmi, de legalább már terveket kovácsolok arra nézve, hogyan töltöm el az időt az óráimon a krakkói utazásig. Utána még mindig felmondhatok nemdebár. Debár. Meg a projekten is dolgozni szeretnék jövő héttől. Meg ... na jó, ne vigyük túlzásba a tervezést.

Lassan indul a filmklub a nappalinkban, indulnak a kvízes hétfők, a vacsoracsaták, a Gyémánt Kör, és mindjárt megjelenik Khaled Hosseini új regénye. Mondtam már, hogy sosincs időm semmire? 

10 komment

Címkék: hordalék

Izabella.Jones 2013.08.22. 08:47

Pánik

2118607755_1c09fc9f27.jpg

Azt nem hiszem, hogy mindig csak előre lehet menekülni, tényleg nem, de azért általában az a legjobb megoldás. Üss és fuss ... előre.Talán a pánik az az egyedüli helyzet, amikor végeredményben mindegy, merre menekül az ember, mert ha már menekül, akkor mégiscsak kilépett abból a bénító pillanatból, ami a pánikban örökkévalósággá tud merevedni.

Iskolapánikom van. Első fokozatú. Ez az jelenti, hogy nincs kedvem csinálni semmit, de egyelőre még nincsenek rémálmaim. Egyszerűen csak nem alszom. A rémálmok majd a második fokozatban jönnek, és általában arról szólnak, hogy valamit elfelejtettem, valamit nem csináltam meg időre vagy hogy ülök egy értekezleten, és nem értem, mi történik. Ja nem, ez mondjuk inkább nagyon is életszerű dolog. A második fokozattól kezdve viszont az ember nem rosszul alszik vagy keveset, hanem egyáltalán nem.

Tegnap elolvastam egy újságcikket arról, hogy kell portfóliót csinálnom magamról, meg majd besorolnak, hogy huszonizé év után, akkor lehetek-e pedagógus kettő. A pedagógus egy az a legalacsonyabb fizetési fokozat, a kettő egy kicsivel magasabb, de arra nincs pénz. Pontosabban arra nincs, hogy mindenki megkapja, aki tényleg pedagógus kettő. Hogy a mestertanárokról ne is szóljunk. Na arra aztán végképp nincs pénz. Ez egy nagyon okosan kitalált rendszer, de nem vagyok meglepve.

Szerintem arra se nagyon van esély, hogy október előtt tankönyvekhez jutunk, de sebaj, majd lesz valami. Majd addig origamizunk vagy az erkölcstan fontos kérdéseiről beszélgetünk. Esetleg Istenről. Angolul. Eh, minek is agyalok ezen, nem tudom.

Soha többé ne olvassak újságot. Erre valaki emlékeztessen most már, jó?

Más nincs. Asturiast olvasok, meg a holland építészt. Ez az egyetlen antipánik protokoll, ami momentán működik. Meg a takarítás. Zsigmond tévedett.- lehet, hogy egy férfi számára megoldás, ha egy kanapén fetreng, de egy nőnek inkább adjunk egy súrolókefét a kezébe. A megalázás ellenszere az alázat.

Azt ha még meg tudná valaki mondani, hogy miért nem esik ... mert az tényleg érdekelne.

8 komment

Címkék: ego

Izabella.Jones 2013.08.21. 09:40

Por eso

lhasa_lrg.jpg

Azon gondolkodom, hogy kellene-e listákat készítenem már most vagy hagyhatom még az időt odébb folyni öt napig. Érvelek - ellenem és mellettem.

Egyrészt most már minek? Hetekig hagytam magam sodródni az időben, ez a néhány nap nem számít, nem is számíthat. Minden kísértés ellenére nem vettem  vissza az órámat, és bár volt, hogy beállítottam az ébresztőt reggel, azt is csak a saját kedvemre, a saját csendes órám kedvére tettem.

Másrészt viszont jobb volna felkészülni, mert hétfőtől az öltönyös, Határidő nevű fickó osztja be az időmet megint. Ott vár majd minden reggel a konyhában, az ajtófélfának támaszkodik, és issza a kávéját keserűen, ahogy szokta, aztán a rosszabb, ködös reggeleinken magával hozza a kis mezítlábas, hálóinges, sápadt barátnőjét, aki szolgálatkészen fonja jéghideg ujjait a nyakam köré. Szeptembertől az életemet ismét negyvenöt percekben mérem majd. 

Lehet, hogy nem is tudom, mit szeretnék. Több időt nem, de kevesebbet sem. Ebben a pillanatban úgy érzem, nincs kedvem az iskolai hangzavarhoz, de lehet, hogy mire oda jutok, kedvemre lesz megint. 

Tegnap felhívott TSB (aggódva), és érdeklődött, hogy felvágtam-e már az ereim. Talán rosszul kommunikálok itt a blogban ... Nem vagyok depressziós, csak sokat gondolkodom az életről. Jót nevettem, amikor arra kért, semmiképpen ne mondjak fel míg el nem utazunk Krakkóba. Hát ezt annyira nem volt nehéz megígérnem, hiszen az a második tanítási héten lesz, és a hagyományoknak megfelelően úgyis alig lesz órám első héten, mert elfelejtenek beosztani. Szóval addig fél lábon is. 

Mindjárt befejezem az izraeli katonalány regényét, de azt hiszem, megtaláltam a regény legfontosabb mondatát. "Kérlek, ne ítélkezz." Ez lehetne a blog mottója is.  (jut eszembe, kell egy új blog is valamikor.) Tetszik a szerző stílusa, tetszik, amiről ír, és na, kedvenc regény lett. Nem is gondoltam volna. Milyen jó, hogy az ember néha olvas értékeléseket könyvekről, mert kedvet kap hozzájuk, és aztán persze egészen mást lát meg bennük, mint akit olvasott róla, de ez nem baj. Jó nehéz könyv, úgyhogy leraktam párszor, meg bámultam a borítóját értetlenül sokszor öt percig. 

Más nincs, csak annyi, hogy kellene valami másodállást találnom ősztől a tanítványok mellé, hogy ne gondolkodjak annyit arról, mi a rossebet keresek én itt ezen a földön egyáltalán. Fordítani kellene vagy mittudomén, árkot ásni.

A Gitten van egy filmkritika, a VilágMára viszont mostanában egyszerűen nem tudok írni, és emiatt szégyellem magam. Nem olvasok újságot, nem nézek tévét, és nem is tudok mit mondani a társadalommal kapcsolatban. Vagy amit mondanék, azt mind elmondták már mások. Egyszerűen nem látom értelmét az egész külvilágnak.

Közben ezt a zenét kaptam az egyik továbbképzésen megismert barátomtól. (Hiányoznak nekem azok az emberek, az a helyzet.)  Az énekesnő már meghalt, de ez  a lemeze nagyon szép. Az a címe: La Llorona -  A Síró Nő, ami egy mexikói legendára utal. A legenda szerint élt egyszer egy gyönyörű, María nevű nő, aki vízbe fojtotta a gyermekeit, hogy a szerelmével lehessen. A férfi azonban tudni sem akart róla, így a nő vízbe fojtotta saját magát is (egy mexikói tóba), de addig nem léphet át a túlvilágba, amíg meg nem találja halott gyerekeit. Ezért aztán örökre arra van kárhoztatva, hogy a földön sírva bolyongjon, és hiába keresse őket. 
Ismert a legendának olyan változata is, ami szerint La Llorona elrabolja az egyedül kószáló vagy a szófogadatlan gyerekeket. Szemtanúk szerint Mexikó tavaiból vagy az óceánból kel ki éjszaka. Úgy tartják, aki meghallja panaszos sírását, azt a halál kiválasztotta magának. 

Azt hiszem, ezért maradok még. Zenét hallgatni.

ku-bigpic.jpg

Szabadszájú poszt. Csak mondom.

Nem vagyok teljesen biztos benne, de azt hiszem, a kanyar miatt volt. Most mondhatnám, hogy a nagy túronyi kanyar miatt, de nem mondom, mert már korábban eszembe jutott, már az első kanyarok egyikében, és egy kicsit azért is jutott eszembe. mert nem volt nálam körömlakk. Ha lett volna, talán egyszerűen csak bekentem volna a lábkörmeimet, például világoskékre. (Utólagos forrásmegjelölés: ez az örömlakkozás Nati miatt jutott eszembe persze.) Vagy arra az élénk bordóra, mint amilyenre még a Balaton előtt, csak most már kennék alá valami másik átlátszó lakkot is, hogy ne fogja meg a körmöm. Ezt most tanultam. Mindig tanulok valamiket.

De nem volt nálam körömlakk, úgyhogy szerintem ezért jutott eszembe a kanyar ívéről a zárójel. Ezt is nemrég tanultam ugyanis, hogy van olyan, hogy az ember zárójelbe tesz bizonyos dolgokat az életében, amik miatt nem érdemes felbaszni az agyát, mert tulajdonképpen, hosszú távon, kozmikus-galaktikus nézőpontból, abszolút lényegtelenek. Kívül esnek a karmán vagy mit tudom én min, és majd a végén, amikor kijön a végső egyenlet, akkor a zárójelben lévő kifejezésekkel ilyen formán egyszerűsíteni lehet, és akkor kijön, hogy gyökkettő vagy nem tudom, valami hasonló irracionális szám. És akkor ezt majd Biedermann-sejtésnek fogjuk hívni.

Zárójel - Elment a gáz a légkondiból. Nem baj, holnaptól hivatalosan is majdnem ősz van, de legalábbis jön valami front majd, csak azt sajnálom, hogy Bent Amerikában hagytam, mert praktikus volna, ha itt is megszerelne mindent. Például a konyhában a bútorba épített lámpát, mert már kettő is kiégett. Bár, azt nem tudom, Ben ért-e a magyar konyhabútorba épített lámpákhoz. - Zárójel

Arra gondolok, hogy szeretkeznem kellene veled, és hogy ezt majd egyszer lehet, hogy valami zárójelen belülre kell tennem, de nem most. Megoldhatatlan, mégis ide való, a zárójelen kívülre. Nagyon is. Később a melegben arra is gondolok, hogy szeretnék veled úszni valami kellemesen hűvös öbölben, és aztán a parton, úszás után, szeretnélek lehűlt testtel addig ölelni, míg fel nem melegszem megint. Ilyenekre gondolok zárójelen kívül.

Zárójel - Visszatartom a lélegzetem, és magamban számolok, de hatvanig csak egyszer jutok el, mert akkor valamiért túl gyors vagyok. Sajnos vannak emberek, akik nem tudnak csendben maradni, mert ... nem tudom. Talán félelmetes számukra a csend, talán csak unják önmagukat. Hoztam neki rejtvényújságot, hátha akkor nem beszél, de hiába. Nem lehet mit csinálni. Beletesszük ide. - Zárójel

Megfigyelek különben. Nincs jobb ötletem, mert úszni nem úszhatok még. A nőket figyelem, ahogy jönnek-mennek, és ahogyan kevesen mosolyognak. Nem szeretnek ők sem strandolni, vagy ők is zárójelbe rakosgatják a dolgaikat, nem tudom, de szeretném, ha többet mosolyognának. Aztán látok egy nőt, aki mosolyog. Jó a bikinije is. Zárójel - Szeretnék egy jó fürdőruhát. Szeretném, ha bikinit szeretnék. - Zárójel Később a pasikat figyelem, de elkedvetlenedem, és átértékelem a nem létező hasizomfejlesztő edzéstervem. Látok egy férfit, akinek olyan irdatlan nagy hasa van, hogy az jut eszembe, hogy biztos évek óta nem látta a pöcsét, és hogy vajon nem hiányzik-e neki, vagy időnként azért, a biztonság kedvéért (hasizomgyakorlatok helyett) odanyúl és megfogja, nehogy az legyen, hogy már nincs is meg. Ezt most nem teszem zárójelbe, mert ezeket nem kell zárójelbe tenni.  

Zárójel - Parlagfüvet szed. Ő nem beszél, viszont nagyjából tíz percenként felpattan a napozóágyról, és gyökerestől kitép mondjuk tíz tő parlagfüvet; a megszállottságnak is vannak fokozatai. Ha nem füvet tépked, akkor viszont kritizál. A mellettünk fekvő horvátokat a nyelvükért, az éttermet azért, mert gusztustalan a pörkölt szaftja, engem pedig azért, mert türelmetlen vagyok a gyerekkel. Vagy ha nem, akkor azért, mert erőltetetten türelmes vagyok. - Zárójel Röhögök. Ezt mindig itt kívül.

Nagyon érdekes olyan könyvet olvasni, ami megragadja az embert. Ritka is, úgyhogy ennek mindig itt kell lennie, zárójelen kívül. Zárójel - Most nem tudok olvasni, mert valami fúvószenekar játszik, szabályos időközönként pedig egy csoport mazsorett full-sminkben körbejárja a strandot. Átlagéletkor 12 év. Nem tiltja ezt valami genfi egyezmény? - Zárójel

Zárójel - Hány millió pollent kell zárójelbe tenni ahhoz, hogy ne fulladjak meg? - Zárójel

Nézem a hegyeket jobb kéz felől. Nem hiszem, hogy sokáig tudnék olyan helyen élni, ahol nincsenek hegyek. Vagy dombok legalább. Megnyugtatja a szemem, és arra gondolok, a hegyeknek valami köze lehet a reményhez. Hogy azt reméli az ember, hogy a hegy mögött van valami, és emiatt a hegyek mindig és örökre a zárójelen kívül kell maradjanak.

Úgy veszem észre, ahogy telik az idő, egyre több dolog van zárójelen belül, és egyre kevesebb zárójelen kívül. A végére már ezt az egyenletet is könnyen megoldhatóvá alakíthatjuk - a zárójelben lévő kifejezéseket a halállal egyszerűsítve maradok én, maradsz te, marad pár könyv, meg a hegyek. Az élet végtére is egy kettőnél valamivel nagyobb irracionális szám.  Ez tényleg egy matematikai sejtés. 

8 komment

Címkék: hordalék

Izabella.Jones 2013.08.19. 08:46

Temetésre

Hja, azzal egy ideje nem értünk egyet sok emberrel, hogy kell-e nekem a saját temetésemen gondolkodni. hogy az akkor már nem rólam szól, mondják páran, de én ebben nem hiszek. Önző vagyok azt hiszem, azt az utolsó eseményt még megtartanám magamnak. Persze már mindegy lesz, de a tudat, az nekem fontos.

Azt hiszem, megtaláltam a zenét is, amire kéretik mulatni majd. Szerintem a swing az tökéletes egy ilyen alkalomhoz. Mivel koporsóra nem kell gyűjteni, rájuk fogok. mert kevés hangulatosabb dolog van, mint a temetési élőzene.

5 komment

Címkék: zene

Izabella.Jones 2013.08.18. 09:01

Másik ország

39694_423253728971_2975459_n.jpg

(Zaphodnak szeretettel - bár ebben végeredményben nincs pipacs, viszont az is lehetne.)

Azt mondták, hogy van egyfajta stílusa, de későn mondták sajnos. Illetve talán nem is sajnos, mert hogy akkor nem mentem volna el,  és akkor most nem is tudnék erről a másik országról.

Mit választasz? Hogyhogy megvárod az autóban? Megőrültél? Peti vagyok, ja igen. Gyertek be, ne szórakozzál. Szóval akkor én majd addig foglalkozom veled, jó? (Néz, felméri a terepet, meg is lapogatja a hátam, aztán olyan természetességgel fogja át a derekam, amíg megyünk befelé, mintha ezer éve ismerném. Megbántam, hogy ebben a blúzban jöttem, ami talán egy kicsit átlátszó, és utálom, hogy nem mondta senki, hogy ilyesmire kell számítani.) Na, egyetek.  (Eszünk. Szülinap van, de mintha lagziban lennénk. Igazi falusi lagziételek vannak. Nem eszünk sokat, végeredményben senkit nem ismerünk. Nem is mutatkozunk be senkinek. Én haza szeretnék menni azonnal, de ez lehetetlen. Kaja után cigizek a ház előtt.) Kérsz egy kávét vagy valamit? Nem? Biztos? Hoztam inni. Vagy sört kérsz? Biztos nem? Tessék, itt egy kis szőlő, fogd meg. Én is rá akartam gyújtani, de most nem fogsz, most egyél, aztán majd cigizünk együtt. Na. Itt vagyunk. Gyere átmegyünk a szigetre. (Jaj, édes istenem, ezt a fiúk Eszéken úgy mondtak tört magyarsággal, hogy gyere velem a kukoricásba. Még jó, hogy a szigeten mások is vannak, bár ők diszkréten elszállingóznak, miután megérkezünk.)

Ezt a halastót én csináltam hobbiból, tudod? Nem volt itt semmi, csak olyan nád mindenhol. Jövőre lesz medence is a horgászházakhoz, de idén nem volt rá ... nem pénz, az lenne rá, hanem idő. Négyszáz marhám van nagyjából. Nemrég vettem a gyereknek egy sertéstelepet. Benne is voltunk az újságban, hogy honnan van egy ilyen fiatal gyereknek háromszáz milliója. Nekünk is három gyerekünk van, én mindenkinek adok munkát a családban, nem kell máshova menniük dolgozni. Azt  a fenti üdülőfalut is megvettem , azt majd a húgomnak adom, tudod, a vendéglátás az inkább ilyen női dolog. Kevesen vagyunk szerintem, akik dolgozunk, akik eltartják az országot, akik termelnek. Itt a faluban is, inkább kiadják nekem a kertet, nekik nem kell, még a paprikát is a városban veszik meg. Pályázok mindenre. Annyi földem van, hogy a marhatartás miatt csak a földre húsz milliót kapok. De ezek a közalkalmazottak vagy közmunkások, ezek nem termelnek semmit. Az adónkból kapják a fizetést, aztán panaszkodnak, hogy szegénység van. Te mit csinálsz? Aha. Angolt? Azt nem szerették sosem a gyerekeim, pedig mondtam, hogy tanulják, mert anélkül nem lehet.

Petike, lassabban beszélj. Olyan gyorsan beszél, hogy nem lehet érteni. Igen, az a nagymotor az nem nektek való, nagyot is lehet esni vele, én meg nem tudok anyádnak mindjárt ekkorát csinálni. Az egyik barátom fia. Azért vettem ezt a kis motort (=quad), hogy menjenek vele a gyerekek. Jól érzik itt magukat, én meg szeretem, hogy itt vannak.

Idén építettünk egy vágóhidat, meg egy hűtőházat, a marhát frissen akarom eladni a görög-török piacra. Van egy ismerősöm, aki azt mondta, Svájcban nincs magyar bolt, csinálni kéne egyet. Magam is meg tudnám csinálni, de az kellemetlen volna, hogy ő adta az ötletet, érted. Közösködni viszont nem szeretek. Na, majd meglátom.

Lemegy a nap. Nem tudok rá haragudni. Elégedett ember, aki sokat dolgozik, és örömét leli az életben. Úgy ül a padon, mint egy szerető apa, akinek ez az egész falu a családja. Napbarnította nyakát hátraveti, amikor nevet, és egészen közel hajol, amikor azt mondja: Érted? Értem. Ő egy másik Magyarországon él, mint én. Megöleljük egymást. Nem tudjuk, ki a másik, de barátok vagyunk.

blindfolded.jpg

Lehet, hogy bekötött szemmel az ember többre menne az életben.

Hetvennel megyek, és a leghalványabb fogalmam sincs arról, hol vagyunk. Semmi sem ismerős, pedig már sokszor jártam ebben a városban, csak hát másképp persze, villamossal, metróval vagy igen, autóval is, de akkor mindig visznek, én meg bátran nézhetem a Dunát, a Parlamentet, persze leggyakrabban a kezed a kormányon. Most meg nem nézhetek semmit, csak az előttem lévő furgon féklámpáját, az indexét, a gyalogosokat, közben meg rettegek a villamossínek mellett. Hát jó, nem nézek oldalra, megyek az autó után, indexelek, beletaposok a fékbe, és gázt adok. Egymáshoz vagyunk kötve valami láthatatlan kötéllel. Génkötél. Éreznem kell a ritmusát, pedig nem vagyunk egyformák. Egy az apánk, egy az anyánk, de másképpen eszünk, másképpen szeretünk, és másképpen gyűlölünk - de most hozzá vagyok kötve, érzem az életét, a bánatát, az örömét. Amikor megállunk, megölelem. Tulajdonképpen szeretem a testvéremet.

Arra gondolok, ezt így kellene csinálnom. Hagynom kellene, hogy bekösd a szemem - hagynom kellene, hogy megfogd a kezem, hogy elhiggyem, lehet arra menni, amerre te tartasz, hogy csak téged érezzelek, hogy csak a te mozdulatod számítson, hogy ne gondoljak most semmire, csak rád, hogy ne érezzek semmit, csak téged. Hogy a te illatod az enyém legyen, hogy a te mozdulatod az enyém legyen, és hogy erre a kis időre én legyek az is, aki te vagy. 

4 komment

Címkék: ego