Traditional_Croatian_Dancers.jpgA poszt címét ezúton is köszönöm VM-nek, és itt is ünnepélyesen ígérem, hogy soha többé nem költözöm mássalhangzó-torlódós blogcím alá, tehát a következő blogot, ésszerű javaslatának engedve, talán drazsé57 címen lehet majd megtalálni. Vagy nem. Egyébként is, mi a picsának költözöl állandóan, kérdezte felháborodottan az előadás szünetében, és mivel másodszor sem tudtam logikus választ adni a nap folyamán erre a kérdésre, Samtelen pont ugyanezt kérdezte sörözés közben, mégiscsak mélyen magamba kellene néznem.

No mindegy, visszatérve a tegnap estére, meg kellett állapítanunk, kevés hülyébb ötlet van annál, mintsem hogy utolsó tanítási nap estéjén három agyongyötört, hullafáradt tanár beüljön egy táncegyüttes monstre jubileumi műsorára. Persze ex-tanítványok miatt mentünk, lelkiismereti okokból (tavaly nem tudtunk elmenni), de akkor is. Az élmény egyébként, ahogy VM bölcsen megállapította, egészen olyan volt, mint amikor az amerikai fiú rokonsága beugrott megismerkedni a görög lány családjához a Bazi nagy görög lagzi című filmben, csak sajnos nem volt nálunk pálinka, mert akkor legalább mondhattuk volna, hogy 'Hoppá!'. 

Persze nem a műsor színvonalával volt gondunk, hanem privát önmagunkkal. Először is, rohadt melegünk volt, a nem túl nagy terem ugyanis egyenletesen 45 fokra volt temperálva, és mivel a sor közepére szólt a jegyünk,  semmiféle menekülésre nem volt módunk. A  szék igen kényelmetlen volt, VM-et és engem pedig komoly fejfájás gyötört már az elején, amin a hangos zene és a csujjogatás csak rontani tudott. Ehhez vegyük még hozzá, hogy VM jó melegen fel is volt öltözve, mert a délutáni alvás után induláskor rázta a hideg, így azt gondolta, hűvös lett estére,  illetve hogy én délután egy botor mozdulatból adódóan eltörtem a kislábujjamat, ami a jótékony meleg és a három órás műsor hatására csinos lila hordóvá dagadt a sötétben. 

Hármunk közül még TSB bírta a megpróbáltatásokat legjobban, de az utolsó előtti műsorszámnál, amikor a botox-kezelésen átesett fiatalokból álló zenekar belekezdett valami végeérhetetlen népzenei blokkba, akkor mondjuk már az ő arcán is kiütköztek a szuicid késztetés jelei. Persze összességében jó volt a műsor, nosztalgikus is, mert táncoltak a 'majdnem öregek', meg az 'öregek' is, akikkel annak idején sok szép táncházas estét táncoltam végig én magam is.

Egy fontos megállapításunkat azonban mindenképpen meg kell osztanom a világgal, mégpedig, hogy a tánc, az olyan, mint a bor (VM) meg a szex (én). Meg kell egy kicsit öregedni hozzá. Mert szép volt a fiatalok tánca, energikus, jó volt nézni, de amikor színpadra léptek az idősebb táncosok, akkor az egy egészen más minőséget képviselt. Mint a szerelmeskedésben, itt is elég a kevesebb, de tapasztaltabb mozdulat. Amit a fiatalok kitartásban és intenzitásban tudnak, elismerésre méltó, de amit az idősebbek élettapasztalatból, életből, szenvedélyből a mozdulatok mögé tudtak tenni, az mindent elsöprő volt. És ilyenkor tényleg mindegy, ha rezeg a pocak, mindegy, hogy kevesebb a haj vagy éppen nők esetében ősz tincsek repkednek, mindegy hogy kevesebb a levegő a végére, az öröm, a tánc iránti szerelem jobban megérinti a nézőket.

Most akkor viszont hurrá, itt a nyár a diákoknak, nekünk még két hét kemény munka, érettségi, órabeosztás, nyelvi szintfelmérés, rendrakás, értekezlet, satöbbi-satöbbi, de július egytől mi is pihenhetünk. Azt ugyan nem tudom, túraszandálban leszek-e kénytelen érettségiztetni idén, meg hogy aggódjak-e amiatt a bordó-lila szín miatt, amiben játszik momentán, vagy szarjak az egészre. Csak nem tud egy lábujj leesni ?! 

(A fotó sajnos csak illusztráció, nem gondoltam, hogy lehet fényképezni előadás közben. Jó nagy hülye vagyok.)

4 komment

Címkék: tánc