Izabella.Jones 2012.07.09. 14:49

Római vakáció

Roma192K.jpg

Hiába vártam, hogy majd ha meghűl az idő, valami logikus rendbe tudom szedni a gondolataimat, csak nem akaródzik ideérni az enyhülésnek. Maradnak hát a csapongó gondolatok, ami éppen eszembe jut stílusban, és mivel majdnem kész a bejegyzés a VilágMára is, megpróbálom nem sokat ismételni önmagam. 

Rómának egészen jellegzetes illata van. Édes, de nem virágillat, hanem a bomló fehérje túlédes illata. Ez többnyire az utcán eldobált vagy oda kirakott szemétből árad, de keveredik hozzá valami a frissen sült kenyér illatából, az utcán árult gyümölcséből, és gyakorta és markánsan az utcai forróságban felpárolgó vizelet ammóniájából. Hogy Rómában még sincs büdös, az talán a sok friss víznek köszönhető, vagy a dombok közt gyakran meginduló légáramlatoknak. Nem tudnám pontosan megmondani.

Lénárd píneáinak nyomát sem láttam egy darabig, aztán egyszer csak ott voltak, méltóságteljesen, öregen, megértően. El lehetne tölteni egy életet azzal, hogy az ember píneákat rajzolgat a Palatinuson. 

Rengeteg a turista, ömlenek mindenhonnan. Buszról le, metrókocsiból ki, jönnek, zsibonganak, kattintgatják a fényképezőgépeiket ... Egy kicsit egyetértettem Susan Sontag utálkozásával a fogyasztásra éhes turistákról. Mintha én magam nem turista lennék, micsoda marhaság. Azt néztem, sokszor meg sem nézik szabad szemmel a dolgokat, csak a keresőn keresztül. Utolsó napra el is ment a kedvem a fényképezéstől. Nem akartam képzabáló lenni. (Persze ezek a modern digitális gépek! Annyi képet lehet csinálni, amennyit akar az ember. Nem kell meggondolni semmit, nem úgy, mint amikor a drága filmet fűztük a  gépbe. Nem visszasírom, csak akkor jobban átgondolta az ember. És volt, hogy ki kellett dobni az egész tekercset. Az fájdalmas volt.)

Elneveztem ezeket a lényeket 'homo fotograficusnak'.  A karjuk végén kamera nőtt, a szemük hiperfényérzékeny, csak a keresőn át képes az agyuk feldolgozni a látványt. Tényleg védekezésképpen tartja az ember a fényképezőgépet önmaga és az élmény közé? Nem akarok Sontagnak hinni feltétlenül. 

Volt persze, aki iPad-del fotózott. Azt valahogy végképp szörnyen szánalmasnak éreztem, bocsánat az Apple rajongóktól. Úgy néztek ki, mint akik leltároznak egy raktárban. 

Az étel jó. Azt hiszem, szénhidrátsokkot kaptam. Igyekeztünk minden este más étterembe menni. Kétszer fogtunk mellé. Első este egy szörnyen sznob helyre estünk be, a koszt meg ... saltimboccát ettem, sosem csináltam, de lehet, hogy még nekem is jobban menne. Persze aranyból volt. 

Kipróbáltuk a szardíniai kosztot, a klasszikus olaszt, a nápolyit, a szicíliait. Csak egy helyre mentünk vissza másodszorra, ahol az EB döntőt néztük a helyiekkel. Kiváló és egyszerű ételeik voltak, étlap csak olaszul, a szakács pedig még azt is megbocsátotta, hogy egy pizza negyedére nem kértünk sajtot, csak ruccolát.  Az ételhez a folyó bort ittuk, istenien hideg vörös lambruscot. Mindent jól csináltak, a pincérek kedvesek voltak, az egyikről kiderült, hogy albán, jól meg is beszéltük, hogy érzi magát Rómában. Mondta, hogy szerinte a rómaiak előítéletesek. Mondtam neki, hogy jól választott, amikor nem Budapestre ment tanulni.

Aztán voltunk egy étteremben, ahol nem is beszélt gyakorlatilag a pincért angolul, és hevenyészett olasztudásomra megbátorodva hozzám kizárólag olaszul beszélt. Mit tesz egy gyakorlott nyelvtanár? Mosolyog. Mikor nem tudtam megenni az összes pastát, meg is szidott, hiába mutogattam a terheseket is meghazudtoló hasam, válaszul csak hátba vágott, és mondta, hogy 'Gastronomía!' . 

Három napig volt RomaPass-unk. Két múzeum ingyenes, plusz korlátlanul lehet tömegközlekedni. Ennek a negyven fokban azért örültünk. Ez azért is marha jó volt, mert gyakorta szálltunk rossz buszra, illetve onnan rossz megállóban le, vagyis ismerkedhettünk. A római emberek mind nagyon kedvesek és türelmesek. A buszmegállókban ülők legalábbis.

A Vatikán... nem akarok hosszasan erről írni. Majd ha megemésztettem, akkor talán. Pénzgyár, na. Szomorú. Közben minden templomot úgy őriznek, mint a fene. Majdnem mindegyiket bocsánat, ez alól kivétel a Santa Maria del Poppolo. Két Caravaggio kép is van benne, gyönyörűek, a templom (bazilika???) pedig meghitt, imádkozásra alkalmas, nem csak turistalátványosság. Azon nevettem a Vatikánban az a lényeg, hogy legyél felöltözve, vállon kendő, térdig ruha. Mintha nem a hit tenné szentté a helyet, jaj, inkább abbahagyom.

Mint minden nagyvárosban, vagy sokban, a zsidó negyedben és a környékén vannak a legjobb szórakozóhelyek és éttermek. Nagyon hangulatos utcácskák voltak. 

Róma türelmes város. Türelmes a terhes zsebtolvajokkal, az orosz kurvákkal, a templom mellett élő (alvó, ivó, evő, ürítő) szent bolondjaival, a fogyasztani éhes turistákkal, az amerikaiakkal, a japánokkal, a gyalogosokkal, az afrikai árusokkal, a pakisztániakkal, mindenkivel. Róma semmin nem izgatja magát. Igaz, itt mindenkire vigyáznak. Minden sarkon rendőr, carabinieri, Provincia Police, meg amit akartok. Persze már első nap majdnem kizsebelték Zé urat, engem meg egy tömött buszon a hozzám lapuló dél-amerikai fiatalember kívánt meg magának. Rossz lehetett a látása. 

Ilyen is Róma. Persze mindenkinek más, tudom. Más volt Keatsnek, Lénárnak, Szerb Antalnak vagy éppen Rosselininek. De az biztos, hogy aki egyszer itt jár, egy kicsit muszáj belé szeretnie.

Közben kint van a poszt a VilágMán