Vigyázat!  A bejegyzés csúnya szavakat is tartalmaz!

2923596159_7ac2c74d7a_m.jpg

Nem szabad Nádast abbahagyni. És semmiképpen nem szabad Nádas helyett újságot olvasni. Ha pihenésre vágyunk, olvassunk másik könyvet inkább.  - Ezt majd most felírom valami jól látható helyre, mondjuk a netbook képernyőjére alkoholos filccel.

Már az olimpia alatt is megállapítottam párszor, hogy az én kis hazám ideg-és elmegyógyászati gyakorlatában minden bizonnyal ismét szerepet kaphatott a lobotómia, de nem a classic, hanem a nacionale verzió. De kit érdekel, ha közben meg sportolókat nézhet az ember?? Lenyeltem a dühömet, sőt, még nevetni is volt kedvem. 

Csak sajna az olimpiának vége, én meg a hülye fejemmel kicsit olvasgattam itt-ott, és mit láttam, bizony azt, hogy még annál is nagyobb a baj, mint gondoltam. Mármint a fejekben. Úgy nemzetileg. Mert azzal alapvetően nem lehet mit kezdeni, hogy súlyosan személyiségzavaros emberek írnak le ostoba mondatokat, írjanak, demokrácia van (volt???), de hogy ezt, ilyet, lehoz egy újság, és azt mondják rá, hogy ez egy cikk... Ez nagyon nagy baj. 

Aztán van az, hogy az idegsebészeti vándorgyűlésre készülő cikkekhez anyagot gyűjteni elég, ha egy-egy ártatlan, házasságról szóló cikk kommentjeit valaki elolvassa. Aranybánya. Csak azért, mert a vőlegény 82, a menyasszony meg 40. Vagy olvassuk helyette a regisztrációhoz kötött szavazás kommentjeit? Az is jó lesz.

De ez még nem elég. Még akkor van az is, hogy ezek a sznob úrifiúk, hagyj most az oldalakkal, mert hányok már, szóval ők meg itt azt játsszák, hogy kinek nagyobb a farka. Így nemzetileg. Hát komolyan, menjenek már le kicsit a térre, aztán játsszák ki gombfociban vagy szkanderban, ki a nagyobb vezér, nem kell ehhez egy egész országot elbaszni. Nem tudom, mi a bajuk. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha tíz évesen jól pofán csapják egymást, aztán nincs ez az ostoba nyakkendős szemétkedés. gyerekszoba meg különóra helyett kérem szépen, kellett volna egy kicsit birkózni a porban nyolc-kilenc évesen. Abban az életkorban ez ugyebár rendben is van. Harminc-negyven évesen nekem ne iszapbirkózzanak a pasik öltönyben, mert az bizony nevetséges. (Pláne, hogy mindeközben elegánsan eltartják a kisujjukat.)

Néztem a záróünnepséget. Azt mondta a riporter, nahát ez az Anglia! Hogy itten milyen toleránsak mindenkivel. Még a fogyatékosokkal is (sic! nem mondták neki az OKJ-s riporterképzőben, hogy a pc megnevezés a fogyatékkal élők???). Hogy hű, meg ha, ki látott már ilyet! És hogy micsoda jó fejek voltak az önkéntesek, és minden milyen tök jó volt, és az angolok ám támogatták az olimpiát akkor is, amikor már világos volt, hogy sok pénzükbe kerül, meg hogy ez volt a mottójuk is, hogy példamutatás az új generációnak. Hűha! És nahát! El volt ámulva a kedves riporter.

Szeretném megkérdezni, hogy ma mi itthon milyen példát mutatunk a gyerekeinknek és az unokáinknak? Persze mindegy. Miről beszélek?? Milyen gyerekeinknek? Milyen unokáinknak? Akik már most külföldön dolgoznak és tanulnak, vagy azoknak, akik még csak most csomagolnak? Mert ezt a példát mutatjuk. A nyugodt, csendes, bölcs életre alkalmatlan ország példáját. A lázongást, az ordítozást, a hőbörgést mutatjuk, az intoleranciát, a beszólást, a felelőtlenséget, az önösséget, a mások gyűlöletét. Ez a példa. És ez kinek kell? Nekik ugyan nem.

Igazuk van. Az a helyzet, hogy nekem sincs kedvemre úgy élni, hogy ha mondjuk beleszeretek egy 85 éves fickóba, akkor csak egy ocsmány ribanc lehetek. Nem tetszik, hogy azt ordítják az arcomba, csak az a normális ember, aki heteroszexuális, hisz Istenben, és boldog házasságban él négy gyerekkel. Nem tetszik, ha az a normális, ha kussol az ember, ha szolgaként nyalja a felettese seggét, ha nincsenek új  ötletei, és ha regisztráció nélkül nem szavazhat.

Baj van velem, értem én. De akkor sem szeretném, ha átvágnák az agyam  toleranciaközpontját. Gondolom, legjobb, ha csomagolok. Ebben a nagy nemzeti lobotómiában nincs helyem.

(Ennél azért optimistább bejegyzést olvashatunk ma a VilágMán Vera tollából. Carranza meg reposztolt a Gitten egyet a fügéről.)

2 komment

Címkék: ego