Izabella.Jones 2013.07.20. 22:26

Végtelen

rorschach.jpg

Kevés ahhoz mérhetően szép dolog van, mint a nyári égbolton a nyári felhők. És kevés békésebb dolog.

Nagyon kék az ég. Földkék. Hanyatt fekszem valami tóparton, még azt sem bánom, hogy vannak körülöttem, mert egyedül tudok lenni így is. 

Hanyatt fekszem, és bámulom a felhőket. Nyári cumulusok: hajó, vágtató ló, oroszlán ... aztán egyszer csak meglátom a végtelent. Tényleg a végtelent látom, egy keresztben fekvő nyolcast. Ilyen felhő nincs is, és mégis van. Az idei végtelenemet egy repülőgép kondenzcsíkja vágja ketté. Igaz. Nem gondolkodom, merengek. Két fél végtelen az már egy egész? Vagy egy soha össze nem találkozó két élet végtelen egymás mellett elsikló nemtalálkozásai? Az életek végtelen és párhuzamos univerzumai, amik valahogyan mégis össze tudnak tartozni?

Aztán a végtelen eltűnik. Lassan hűvösödik, feloszlanak a cumulusok és feltűnnek az első cirrusok. Menyasszonyfátyol, így hívom őket. Az égi menyasszony égi fátyla. Húzza maga után az éjszakába.

Felhőket nézni szerelmes boldogság. Hazafelé a hegyek közt megbújó tó medencéjét békésen öleli körbe az erdő. Az út mentén estére minden mező körvonalak nélküli zöld pára csak. Csupa elvarázsolt, fáradt szerelmes. 

A lejátszón Parov Stelar Seven and Storm című lemeze.

Címkék: ego