Izabella.Jones 2013.08.23. 17:10

Protokoll

kép003.jpg

Örömmel tudom mondani, hogy azért mégiscsak van, ami használ pánik és hipochondria ellen. Tegnap estétől meggyőződésemmé vált, hogy vakbélgyulladásom van. Tényleg. Komolyan. Hajnalban már arra gondoltam, perforálódott, és meg fogok halni. Aztán délelőtt tízre minden fájdalom elmúlt a pánikommal együtt. Antipánik-protokoll kettes szint. Best ever. Ezt írjam fel valahova.

Nemrég jöttem rá, hogy gyakorlatilag ez a mai volt az utolsó napom a szabadságból. Szerintem egészen jól telt. Rúmít is olvastam,  TSB pedig befestette a hajam. Most tök úgy nézek ki, mintha Norvégiából emigráltam volna ma reggel. Ne kérdezzetek semmit, nem tudom, miért. Vagy az van, hogy nagyon kiszívta a napsütés a hajam, vagy a hormonszintemmel van valami. Legszebb amerikai kísérleteimet idézi az eredmény... (Azt mondjuk nem tudom, ennek a posztnak miért ez lett a címe, viccből-e vagy csak simán nem tudtam írni már akkor sem, de nem számít, a hajfestős részre érdemes koncentrálni.) Szóval durván északi nő lettem, úgyhogy vagy rúzsozni fogok ezentúl, vagy kétcentisre vágatom a hajam. Még nem tudom, melyik. Mindenesetre most olyan színe van, mint ezen a gyerekkori képen. Cool. Kábé ilyen képet is vágtam, amikor megláttam magam a tükörben. 

Más nincs, a jeruzsálemi pályázatról semmi, de legalább már terveket kovácsolok arra nézve, hogyan töltöm el az időt az óráimon a krakkói utazásig. Utána még mindig felmondhatok nemdebár. Debár. Meg a projekten is dolgozni szeretnék jövő héttől. Meg ... na jó, ne vigyük túlzásba a tervezést.

Lassan indul a filmklub a nappalinkban, indulnak a kvízes hétfők, a vacsoracsaták, a Gyémánt Kör, és mindjárt megjelenik Khaled Hosseini új regénye. Mondtam már, hogy sosincs időm semmire? 

10 komment

Címkék: hordalék