Végeredményben nem tudom, meddig lehet elmenni. Hogy mikor mondja azt az ember, hogy elég már, felfordul a gyomra. Az iskola első emeleti folyosóján kényszerkiplakátolt Nagymagyarország/ Nagy Magyarország/ nagy Magyarország????? le se tudom írni ezt, térképet szétcincáló ördögi kezek revizionista látomása vág arcba már reggel. Mellette ártatlan gyermeki rajzokon a nemzeti lélek spontán meghasonulásai basszameg, hát ki rajzoltat tizenévesekkel ma Magyarországon, az Európai Unió tagállamában, egy jogállamban (nem röhög, sír!) ilyesmiket??

(A tíz éves gyerekem azzal állt elő a vacsoraasztalnál, hogy akkor ma gyásznap van. A nagyok kezéből kiesett a villa, én meg nem kaptam levegőt. Jó, mit várok, minden reggel nagymagyarpországtérképes (leszarom, hogy kell írni) autók mellett parkolok le az iskola előtt. Jézus az szerintem már emigrált. Ezek a divatkeresztények ott ájtatoskodnak az iskolai misén, de megfojtanák a másikat. Hú, de elegem van.)

A kollégáim egy része is undorodva fordul el a plakát láttán, de bezzeg a pártvezérünk ott feszít mellette. Ha lerúgom a plakátfallal együtt, vajon azonnal kirúgnak? Nagy a kísértés.

Nem, nem illusztrálom.