Egy kicsit jobb volna, ha több dolog működne körülöttem, mint pillanatnyilag, mert akkor talán én is jobban működnék. Az elmúlt héten sok helyen akadoztak a szerverek, és össze-vissza működtek az oldalak. Biztos valami mágneses kitudjami volt éppen. Napkitörés mágneses viharral, ilyesmi. Alig ment a freeblog, és egyszerűen nem tudom kikapcsolni az ébresztést a telefonomon. (Talán levette a sávszélességet az IMF?? Tiltakozzak?)

Annyi marhaságot olvasok úton-útfélen, de szó szerint, hogy lassan arra gondolok, a nemzeti copywriterek valami új cuccot tolnak, és eszement módon betéptek tőle. (Ez most onnan jött, hogy még mindig Pelevint olvasom. Hogy a fenében lehet, hogy az ember elun egy zseniális és érdekes könyvet? Gondolom, átmágneseződött az agyam.)

Tegnaptól lehetne előttem végtelen az idő, egy hét szabadság, hasonfekvés az ágyon, de az érkező vihar elfújta a nagy szabadságérzést. Közben meg azt nézem aggódva, hogyan készülnek a Franken-Storm-ra (Sandy) a kinti barátaim. Nem biztatóak az előrejelzések, de ezt csak annak tudom be, hogy nincs egy nagy állami előrejelzési cég, ami állandó napsütést jósolna. Javasolni kellene nekik. Szinte az összes Amerikában élő barátom és ismerősöm ott él, ahova Sandy ellátogatni készül. Ijesztően nagy, és bár csak holnap érkezik, New Jersey-ben már szükségállapot van, Brigantine-ról pedid megkezdődött az evakuálás, Mark szüleinek megint menni kell. Gondolom, Atlantic City többi alacsonyan fekvő területeiről is, a vízbefolyások miatt megint mindent el fog önteni az a rengeteg víz. 

Azt hiszem, alig tudjuk elképzelni itt a szárazföldön, milyen egy hurrikán (vagy trópusi vihar), amikor napokig fúj az elviselhetetlenül erős szél, és úgy ömlik hozzá az eső, hogy maximum búvárruhában maradhatna száraz az ember. Ilyen elemi természeti erővel csak ott találkoztam eddig. Az ottani viharoknak semmi közük az itteniekhez, hála istennek, mert akkor itt nagy bajok lennének. Nálunk már ettől a nem túl nagy vihartól is beázott Bori szobája. Egyszerűen az északra néző ablak résein bepréseli a szél a vizet.

Tegnap láttam egy zseniális képet, amin Nádas és Esterházy ketten ácsorogtak. Hát ez az a helyzet, amikor szívesen lennék  harmadik. Csak hallgatnám, miről beszélgetnek. 

Más nincs. Őszi szünet van.  Meg új zenészek a lejátszón. Unkle, így hívják őket. Egy 2007-es lemez, nem a legújabb, de  ezt nagyon szeretem. War stories, háborús történetek, ez a címe. Angolok egyébként.