Néha undorodom a felnőttektől. A kíméletnek álcázott hazugságaiktól, az egészséges önérzetnek álcázott önzésüktől, meg attól, hogy már nem akarnak a földre ülni. Tudják, hogy Istennek tehetetlen szégyenében első dolga volna megnyitni azt alattuk.

Néha csak hallgatom, amit mondanak. Csak számolom magamban, kis szerencsével tíz hazugságra ha jut egy őszinte mondat. A felnőtt fogságban van. Hazugságaival kötözi magát a pusztuló pillanathoz.