Valami könyves rendezvény van, Könyvfesztivál igen, mert a fesztiválok korát éljük. Én viszont rendre Könyvhétnek hívom, hiába tudom, hogy az majd később lesz. Meg lehet ezt bocsátani nekem, itt vidéken könyv is alig van, nemhogy Budapesti Könyvfesztivál. No mindegy.

Ebből a fesztiválfílingből én leginkább csak annyit érzékelek, hogy az irodalmi oldalakon nagyon szép fotókat közölnek írókról, akik fegyelmezetten és komoly arccal ülnek, és néznek. Az író persze nem erre teremtetett feltétlen, de megtiltva sincsen ez neki, ez is tény. Egy szomorú Cannes ez vagy mi, ami a fotókról lejön, és csak remélni tudom, hogy élőben nem ilyen búskomorság volt. 

A másik dolog, amit a Könyvfesztivállal kapcsolatban megfigyeltem, hogy ott elég sok időt tölt Esterházy Péter egy Claudio Magris nevű olasz emberrel beszélgetve. Vagy lehet, hogy nem tölt effektíve ezzel sok időt, csak erről minden lap igyekszik megemlékezni. Gondolom részben azért mert Claudio Magris nem minden évben díszvendég, részben meg azért, mert Esterházy bármit mond, az értelmiség, esetleg annak egy része, azt útmutatásnak akarná tekinteni.  Az is, útmutatás, csak éppen nem a nagy íróé, hanem az emberé. És ez szerintem fontos különbség még akkor is, ha ez csak magánvélemény.

Elolvastam az ÉS-ben a beszélgetést (Ez már micsoda paradoxon!),  és abban erről, az íróknak az aktuálpolitikában felvállalt vagy felvállalható szerepéről, is beszélgetett Magris és Esterházy. Ha jól értem, Magris teljességgel elkülöníti az állampolgárt és az írót, Esterházy pedig azt mondja, az irodalomnak régen, amikor itt nem volt demokrácia, speciális szerep jutott, ez azonban mára már nincs meg. Lehet. Végeredményben azonban igazat kell adjak mindkettőjüknek abban, amit a provincializmusról mondanak a cikk végén. Vagyis hogy a provincializmus (a bezárkózás a hátsó udvarba) bár indokolható, ahogyan a félelem mindig is az volt, viszont értelmetlen. 

Kár, hogy még nem olvastam egyetlen Magris könyvet sem, pedig látom, hogy lehetett volna, több is megjelent magyarul. Nem tudom, hogy ír, de az biztos, hogy jól beszél, és kifejezetten bölcs ember benyomását kelti. A beszélgetésben sok szó esik Közép-Európáról, meg arról, hogyan is lehet itt élni. Nehezen, ugye, de ez nem meglepetés. Az viszont nagyon megfogott, amit a múlt és a jelen kapcsolatáról mondott:

"Lázadás nélkül minden hűség hamis, a nosztalgia pedig egyáltalán és mindig, minden tekintetben a leghamisabb. Barátom, a költő Biagio Marin mondta egyszer: a múlt nem létezik. ... Minden ember, akit valaha szerettünk, jelen van."

Lehetne ez, legyen ez az új blog mottója. Máshogy néz ki, kicsit másképpen íródik, de minden blog, minden ember, amit és akit valaha szerettünk, egy kicsit benne lesz. És a hűség miatt muszáj, hogy legyen lázadás is.

Isten hozott mindannyiunkat.