Tavasz van. Mármint elvileg van tavasz, mert gyakorlatilag és csillagászatilag még nincs, sőt, ha kinézek a februári dögszagú szürkületbe, nem is tudok arra gondolni, hogy tavasz van. Majd ma sokszor leírom a dátumot, hogy valahogy mégis tudjam azt gondolni már ma, rögtön, időben, hogy ne késsek le róla, tavasz van. 

El kellene utazni. Királylány mindjárt Bécsbe megy, (másképp kellene hívni már, felnőtt hiszen,) nyáron meg Berlinbe. El kellene utaznom Berlinbe. Ez a gondolat annyira befészkelte magát a fejembe, hogy pár napja tetszik a német nyelv.  

Arra gondolok, elutazom Berlinbe és találkozom Nádas Péterrel. Találkozom vele, de nem beszélünk, csak ülünk egy padon. Arra gondolok, elutazom Berlinbe, és állok a Pergamon előtt huszonöt évvel később. Most hosszabb a hajam, és egyedül vagyok. És arra is gondolok, elutazom Berlinbe, és nem jövök haza. Disszidálok a rosszkedv elől. Csak lehet-e? Vagy nem lehet, mert manapság minden legális. Legális rosszkedv. Legális menekülés. Legális Berlin.

Jó lenne, ha itt lennél.