Mióta az emberiség úgy döntött, a kőtáblák faragását lecseréli valami praktikusabb megoldásra, és feltalálta a a hordozható írást, azóta kérdés talán, mire is jó mindez. Aztán Gutenberg (szegény, most forog a sírjában, hogy csak harmadszorra sikerült leírni a nevét :( ) nyomtatni kezdett, a Kindle meg megoldotta, hogy zsebre lehessen tenni a Háború és békét. A könyvolvasás technikája nagyot fordult az utóbbi néhány évtizedben, olyannyira, hogy már már a betűket sem muszáj nézni, füllel is lehet olvasni.

De kódexek ide, e-könyvek és hangos könyvek oda, a könyv az könyv, céllal íródik még ha szépirodalom is, és céllal  olvasódik, még ha nem is látjuk a betűket. De mi a cél?

Azt hiszem, a cél leginkább az, hogy az ember támaszt találjon a mindennapjaiban. Megerősítést arra, hogy élnie érdemes, hogy bár ő egyedüli példány, és a nagy időn se lesz hozzá hasonló, mégis része valami egyetemes örömnek és bánatnak, boldogságnak és boldogtalanságnak, sikernek és kudarcnak.

A könyv jó. Majdnem mindegy, ki írta, mert talán nincs is a földön olyan könyv, ami teljességgel érdemtelen az olvasásra. Attól hogy megírták, valahogyan érték lesz. Persze vannak nagyon jó könyvek, vannak időtálló könyvek, vannak nagy könyvek. Ebben is kinek mi. Az olvasó dönt.

Szokás könyveket kategorizálni, szórakoztató, női, történelmi, tudományos satöbbi, de a kategóriáknak nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani. Egy sci-fi is lehet megható, egy ponyva is lehet bravúros, egy matematikai könyv is vezethet az emberi lét problémáinak mélyére.

És vajon Jane Austen könyvei? Az attól függ, ki olvassa őket. Robin Swicord rendező kedves és szórakoztató filmje arról szól, mi történik, ha hat ember, öt nő és egy férfi Jane Austen könyveket olvas. Persze valószínűleg nem történik más, mint ami egyébként is történne, a könyvklub mégis csak ürügy a találkozásra, a beszélgetésre. 

Azt hiszem, végtére is szinte mindegy, mit olvasnak egy könyvklubban, a lényeg az, lehessen a saját élettől eltávolodni, lehessen támaszt találni a sors fordulóiban és erre (is) jó Jane Austen. Egy jó írónak mindig van mit mondania az olvasójának.

Nem vagyok egy nagy Jane Austen rajongó, bár olvastam pár könyvét, tetszettek is talán, de nem olvasom őket újra évente. A film viszont jól nézhető, és bár a végén minden jóra fordul, azért az életről mesél. 

Vasaláshoz nagyon megfelel ez a film, szépen fényképezett, kedves és kényelmes karakterekkel. Nagy felfordulást ne várjunk, de így is jó, legalább nem lesz csík az ing hátában. 

A héten nekünk is könyvklub, és hiába az egy hónapos haladék, képtelen voltam a Fogság végére jutni (a végéig??? feléig sem). Remélem, csütörtökön majd kiderül, miért nem tudom végigolvasni ezt a jól megírt, érdekes könyvet. De erre jó az olvasás. Az ember önmagáról tanul a legtöbbet.