Igazad van, a történetnek nem kívánsága, hogy ismert emberről szóljon, és az sem, hogy feltétlen hétszázötven oldalig kitartson. Lehet az Lonci néni, a nagymama, de lehet Bözske ángyi is, akinek a kézfején az ízületek, mint valami ősöreg fa görcsei úgy álltak ki, és aki ennek ellenére a keltet, olyan erővel tudta dagasztani, mintha azt a kalácsot nem is nekünk, hanem a mennyország legfontosabb asztalára szánta volna.

Igazad van, mindegy, hogy Alzsír vagy Budapest, hogy Pécs vagy Mecseknádasd. Mindegy, mert minden történet ugyanolyan súllyal szerepel a világmindenség nagy rendszerében. Egy kép is elég a történethez, egy sor is elég a levélből, egy perc is elég az életből, hogy a teljesség megmutatkozzon.

A történet előre visz, de gyökeret ad. Grecsó Krisztián valahol azt nyilatkozta a héten, az ember gyökeret keres. A történet pedig a gyökér. Akár meséli az ember, akár olvassa.

Bächer Iván Igazad van, Loncikám című kötete ilyen történetekből áll.