stefánia.jpgNem mindegy. Van a fasírt 1, a fasírt 2, és a Stefánia szelet. Az ember azt gondolná, mindegy, hogyan kerül a fűszerezett hús a gyomrába, de nem. A fasírt 1 kicsi gombócai leginkább főzelékkel képzelhetők el, nagyon ritka esetben krumplipürével. Ráérősebb délelőttökön készülhetnek, sietség esetén inkább a fasírt 2 játszik. 

A fasírt 2 egyben sül a sütőben, s még ha főzelékhez készül is hű társul, mellé kötelezően kerül a tepsibe két-három felkarikázott krumpli, ami később majd óhatatlanul odapirul a tepsi aljához, és azt a maradékot ebéd után egy villával kell akkurátusan kikapargatni az arra vállalkozónak.

A Stefánia szelet viszont egy egészen, hogy úgy mondjam, magasabb régiója a fasírtnak. Először is Stefánia szeletet az ember nem süt, azt készítik neki. A Teri készíti, mert őbenne megvan a tervezés képessége, és az előrelátásé is, tehát például előre megfőzi a tojásokat, és átgondolja, milyen köret is készüljön a Stefániához. Krumpli egyébként, a kertben, a nyári konyhában olajban, sok fűszerrel sült krumpligerezdek. 

A Stefániát a Terinek kell készíteni, mert ő nem siet, szépen, filozofikusan gyúrja össze a hozzávalókat, legalább fél órát, mert annyi a minimum, mert abban a fél órában elég jól át lehet gondolni, a Mama vajon meddig bírja még a csontrákjával, a szétrohadt állkapcsával, és a negyven kilójával. Aztán, ha ez megvan, azon is el lehet gondolkodni, hogy a legutóbbi CT-n talált legutóbbi daganatokat mikor is volna legjobb kiszedetni, vagy tényleg érdemes várni, ahogy a doktornő mondta, és hogy ezen a nyakon bal oldalt, jól látható, hét centis csomón tényleg nem érdemes-e felizgatnia magát.

A fél órában még juthat idő arra is, hogy a férjére gondoljon, a Jánosra, aki már nyolc éve, hogy meghalt, és aki egy csodálatosan rendes ember volt, és akinek egy rossz szava sem volt abban a két évben, amikor a végbélrákja miatt ápolni kellett otthon. Most meg van ez a vénember, a Tibi, akinek semmi sem jó, aki mindig morog, és aki az erőn felül kapott szexet is csak annyira becsüli, hogy éjszaka kilopózik az új laptophoz, és a haveroktól kapott pornólinket bepötyögi, de ahhoz meg már túl hülye, hogy a hangerőszabályzót megtalálja.

Ha marad a fél órából, lehet gondolkodni azon is, miből kellene kifizetni a gázszámlát, meg hogy mi végre is él az ember a földön, de általában nem marad. Amíg a sütőben sül, elkészül a krumpli. 

Az íze semmiféle fasírthoz nem hasonlít. Soha nem tudom eldönteni, kerül-e bele eredetileg só, vagy a Teri könnyeitől lesz olyan, amilyen. A világ legjobb Stefánia szelete.

5 komment

Címkék: história

süti beállítások módosítása