Na jó, azt nem mondom, hogy kiváló formában vagyok mentálisan. Sőt. Tegnap elmentem gyógytornára egy nappal a megbeszélt időpont előtt, az iskolában viszont kiderült, hogy szerdán nem mentem be az egyik órámra. Összezagyváltam a csoportokat, és azt hittem, kompetenciamérésen vannak. Persze nem jöttek le szólni, hogy hülye vagyok.. Most már nagyon év vége van.

Viszont pozitívumként említem, hogy leadtam az összes kijavított érettségi dolgozatot, és, nagy küzdelem és káromkodások árán, de ki vannak nyomtatva a szóbeli tételek. Ma levizsgáznak a tizenegyedikesek, és hurrá, innentől kezdve van még egy csoportnyi témazáró, a szóbeli feleletek a tizedikeseknél, éééééééééééés jegyet lezár, szóbeli érettségit túlél, aztán itt a szabadság. Reggel a reggelre kelek, nem az órára, nem leszek kedvetlen, és édesen iszom a kávém. Jó, nem ilyen egyszerű, de most ezt képzelem, mert így tudom túlélni ezeket a terhelt napokat.

Más. Tegnap volt könyvklub/olvasóklub (vagy minek hívjam). Összesen négyen merészkedtünk el, és nem én voltam az egyetlen, aki nem olvasta végig Spiró könyvét. Végül úgy lett, ahogy gondoltam, addig-addig beszélgettünk, amíg rájöttem, miért nem vagyok kompatibilis a regénnyel. Egyrészt a mindent átszövő, a hitet zárójelbe tevő cinizmus, másrészt az író attitűdje. Az, amennyire nem kedveli, szinte bántalmazza az olvasót. Na jó, a bántalmazza elég rossz szó. De tényleg egyfajta erőszakot tesz rajta. Azt is mondtam, én úgy éreztem, mintha kinyújtott kézzel eltartana engem mint olvasót magától, hogy véletlenül se kerüljek hozzá közel. De lehet, hogy ez nem igaz, hanem, ahogy egy kedves pszichológus mondta tegnap, én magam vagyok, aki eltartom Spirót magamtól. Inkább erről lehet szó. A magyarázat mindig saját magunkban keresendő.

Holnap még egy zsúr, aztán nyugalom. Szombat.