Minden reggelbe belefoglaltatik az élet addigi összes reggele, az estébe az élet addigi összes estéje, a szeretkezésbe az élet addigi összes szeretkezése, a levélírásba, a fáradtságba, az álom nélküli éjszakába az élet addigi összes levélírása, fáradtsága, álom nélküli éjszakája. Minden ismerős, mindent láttam már, mindent éreztem már, mindent gyűlöltem és szerettem is már.  

Aztán lépek egyet, és minden más. Reggelre a halál a vendég, vacsorára az élet, a nevetéshez szegődik egy sírás, a síráshoz meg a véletlenül nyakba csókolt vallomás. Akit ismerek, idegen, aki idegen, barát. Visszafelé vetül az árnyék a földön. 

Hát ezért nem lehet megmaradni egy helyen. Ezért kell mindig menni. Egyik bölcsességtől a másikig, egyik ostobaságtól a másikig, egyik reggeltől a másikig, egyik örömtől, szomorúságtól, semmitmondástól a másikig. Ezért a köpeny, amit a vállamra terítek, egyik élettől, egyik haláltól a másikig.