agytörzs.bmpEmbert barátjáról, neurológust kortexéről... Na jó, nem hülyéskedem el a kérdést, ahhoz túl érdekes dologról van szó, egészen pontosan arról, mennyiben biológiailag meghatározott a tudat, és hogy ebben a dologban tulajdonképpen hol is kap helyet maga az Én. 

Nem, dehogy, hagyjuk most Freudot, meg Jungot (bár ez utóbbit azért ne felejtsük el, majd emlegetjük később), nem bölcsészek vasárnap délutáni piknikjén járunk - jó, tudom, hogy orvosok ám, csak a mentalitás miatt mondom -, hanem itt most neurológusokkal cimborálunk. Egészen pontosan egy neurológussal egyelőre, Antonio Damasioval, akit elég sok dolog érdekel neurológusként, leginkább persze, nem meglepő módon az agy, és annak varázslatos működése. 

Az mindig marha érdekes, meg nehéz is, hogyan lehet leválasztani egy sejtekből, szövetekből összeálló szervről a működésének az eredményét. Vagy hogy is mondjam. Még szerencse, hogy nem nekem kell ezt az egész bonyolultságot kibogozni, és tényleg nagyra becsülöm azokat a neurológusokat, akik a tudják, hogy van élet a szinapszisokon túl.

Antonio Damasio elég sok dolgot kutat, mostanában azt is, miből áll az emberi tudat. Azt mondja, a tudatunk két részből épül fel, az egyik az elme (melyet mentális képek összességeként határoz meg), a másik pedig, aminek egy tudatos elmében helyet kell kapnia, az az Én. 

A tudatos elme és az Én viszonyát persze lehetne hetekig bonyolítani, de ne felejtsük, itt a kortex az úr (jaj, dehogy is, egy szavamat sem kell elhinni! ) , és kanyarodjunk vissza az agyműködéshez. Az elme sima ügy, az Én már nehezebb falat, de nem reménytelen. Demasio referencia-rendszerben gondolkodik, és roppant egyszerű ötlettel, jó nem ötlet, elképzelés akkor, oda lyukad ki, hogy tekintsük a testet referenciapontként. Engem lenyűgöz ennek az elképzelésnek az egyszerűsége és magától értetődősége. Nem is értem, hogy nem jutott ez nekem eszembe. (Nyilván nem vagyok ilyen okos, azért.)

Vegyük észre, hogy Damasio fizikusként lát, és a biológiai testet az Én inerciarendszerének tekinti. Ha jól értem, ennek az inerciarendszernek a kivetülése az agyban nem más, mint az agytörzs, illetve annak egy része. És ahogy az egyszeri Én csak az egyszeri test vonatkoztatási rendszerében létezhet, a tudattal sincsen ez másképp.

Ha most egy pillanatra visszagondolunk Martin Rees ábrájára, akkor nézhetjük ezt úgy is, hogy az egyszeri biológiai testben lakó egyszeri Én áll az univerzum és a kvantumvilág határán, oly módon, hogy az agy legősibb, legeredetibb részében, az agytörzsben lakó egyszeri Én tulajdonképpen társbérletben él az emberi univerzalitással. (Jung kollektív tudattalanjára is gondolok most.) 

Azt hiszem, sok dolgot lehet Damasiotól tanulni, többek közt az a test és a tudat egységét, és összetartozását. Meglepő vagy sem, még akkor is kénytelenek vagyunk az embert holisztikusan szemlélni, ha csak az idegvégződéseit tanulmányozzuk.

Aztán a végén még tényleg kiderül, hogy agy neuronjai által generált energiakisülések és a Tejútrendszer között alig-alig van különbség, esetleg csak annyiban, amennyiben az általunk a világmindenségből kiszakított tér helyét  meghatározni vagyunk kénytelenek.

Antonio Damasio előadását nem csak neurológusoknak érdemes megnézni. Sőt.

 

7 komment

Címkék: TED

süti beállítások módosítása