Azt kell megvalósítani, hogy az ember ne legyen hatással a világra. Úgy teljenek a napjai, hogy észrevétlenül tudjon belesimulni, hogy őtőle ne akadjon a világ kereke, ne fodrozódjon a hullám, hogy a döntés előtt álló Higgs- bozon legyen. Ez a nyaralás.

Adtunk egy esélyt az augusztusnak, ennek az évek óta türelmetlen, feszült hónapnak. Aztán magunk is meglepődtünk, mennyire meghálálta a bizalmat a talpat simogató esti napsütéssel, az arany délutánokkal, a rekkenő hőséget hűvös, élhető éjszakákkal enyhítő hónap. A nyár öreganyja.

Csak hagyni kellett, kiengedni a nyakizom feszültségét a nyugágyon, odébb zavarni a tolakodó nyugtalanságot az asztaltól, és a legutolsó éjszaka színes, szélesvásznú rémálmának részleteire ébredés után őszintén rácsodálkozni. Az idegen város idegen szívszorítására, a változás ismeretlenségére, az ismerős képek nyugtalanságára nem ráismerni, a szív betanult rettegését kiengedni a reggeli kávé mellett a terasz megbocsátó mozdulatlanságában. Így kellett nyaralni. A félelem Allzheimerében.

***

Nem lehet csak úgy általában írni. Nem lehet megúszni a mondatokat vagy a szavakat. Mindnek pontosan a helyén kell lennie, nem csak úgy alulról vagy felülről kell őket elkapni, hogy még belecsusszanjon a jelentés majdnem véletlenül, hátha akkor nem fáj annyira. Ezt mondja Nádas. Nem ezt mondja, de így értem, amit mond.