Izabella.Jones 2012.08.24. 09:22

Ropi

385875957_2ef48511e0_m.jpgErre kivételesen tényleg jól emlékszem. Hogy megfogadtuk a húgommal, hogy na ropit, azt nem. De úgy fogadtuk meg, hogy meg kellett esküdni, hogy soha, ha nem lesz pénzünk másra, akkor se, érted? A ropit azt ne. Tedd a kezed a szívedre és esküdj meg! Inkább ne adj semmit, vagy adj egy szelet kenyeret, de ezt ne.

Ropiellenességünk alfája és ómegája nyilván gyermekkorunk vendégségeiben lakozik, pontosabban is, amikor anyánk testvérei jöttek köszönteni névnapot és születésnapot. Anyámét persze, néha apámét is, a gyerekekkel nem foglalkozott senki, sokan voltunk, a rosseb emlékszik. 

Szóval jöttek anyám testvérei, és akkor előkerült az Éva vermut a széles poharakban, meg a kávé, az üdítő, és a ropi, a szent ropi a vizespohárban. A vendégek persze hangosak voltak, sosem látott rokonokról beszéltek, hogy tudod, a Bözskét elhagyta a Pista azzal a ribanccal, a Petit meg lecsukták, mert nem dolgozott megint fél éve. Mire a vermut elfogyott, kicsit össze is vesztek a férfiak valami hülyeségen, hogy mittudomén a Törőcsik az akkor egy hülye vagy nem, és akkor a Nyilasi Tibi meg a király vagy mégsem. 

Mi, gyerekek, ültünk, és tűrtük, hogy csipkedik az arcunkat, meg poénkodnak azon hogy nahát a lányok is hogy megnőttek. Értve ez alatt serdülésünk kínos, takargatott jeleit, a túlrövid szoknyából elővillanó combokat, és a nagynénik férjeinek gusztustalan, gerjedt tekintetét.

Sokára lett csak bátorságunk nem odaülni a dohányzóasztalhoz, sokára lett csak engedélyezve, hogy a kellemetlen üdvözlési ceremónia után végre visszavonulhassunk a szobánkba, és a panel vékony falain keresztül hallgathassuk a vermutgőzös hangoskodást.

Amikor a vendégségnek vége szakadt, persze segítettünk elpakolni, és amikor anyánk elfordult, rutinos mozdulattal kiittuk a maradék egy-egy kortyot a poharakból. De a ropihoz, ahhoz egyikünk sem nyúlt volna a világért sem. A ropi örök, testvéri szövetségünk meg nem szeghető záloga lett. 

komment

Címkék: vendég

süti beállítások módosítása