Tegnap eszembe jutott Gil Scott Heron. Egyrészt már több, mint egy éve meghalt, másrészt meg nagyon kedvelem ezt a felvételt, ami élete vége felé készült róla. Olyan emberi, olyan elpusztíthatatlan, olyan visszafogottan szép ez a vers.

Jó ideje már, hogy az óra elütötte az éjfélt

És magával hozta a hajnalt

Istenem, biztos álmodom

Ideje megint felkelni

Ideje megint elindulni

Ideje megint zoknit húzni

Hova lett az éjszaka?

Aludnom kellett volna

Ahelyett, hogy ott ülök és iszom a sört

És megint levelet próbálok írni neked

Nem is tudom, hányszor álmodtam múlt éjjel, hogy írok neked

Aludnom kellett volna ahelyett, hogy a lemezeim közt kutatok újra meg újra

És akkor nem virrasztottam volna egyedül

Hova lett az éjszaka?

Le kellene feküdnöm most

És hagyni a picsába az állást meg a pénzt

Mert levélpapírra költöm az összeset

De annál hogy 'Kedves szívem, hogy vagy?'

Sosem jutok tovább

Fogat mosok, megborotválkozom

Kinézek az ablakon

Az ég sötét

Lehet, hogy esni fog

Hova lett

Hova lett

Hova lett