Sűrű, sötét erdő az internet, mondja homlokát ráncolva a jó Bridget. Olyannyira ráncol, hogy én már látom is Bárczy Benő holttestét lelki szemeim előtt. Meg a másnapi szalagcímeket: Megint embert ölt a Youtube. Mikor lesz már ennek vége? A rendőrség tehetetlen.

Hiába kérte több munkaközösség vezetője is, tolmácsolva a szaktanárok ez irányú igényét, hogy ne tiltsák le az iskolában nap közben a hozzáférést ehhez az oldalhoz, bizony süket fülekre találtak. Hohó, veszélyes az, mondja a minden titkok tudója, még képesek a diákok azt nézni. Töltsétek le, aztán mutassátok be az órán. (Aztahétszázát! Cenzúra nincs??)

Most erre mit mondjak? Hogy a gyerekek már régen tudják, hogy kell hozzáférni másképpen? Én ugyan fel nem nyomom őket. Vagy mondjam azt, hogy ám ennek az interaktivitás lenne a lényege, nem az, hogy frontálisan lenyomok a torkukon valamit, amiről ÉN, a TUDÓS, az ISTEN, azt gondolom, hogy fontos.

Na mindegy. Ez itt nem a webkettes, hanem a webnullás oktatás. Így aztán kénytelen vagyok otthon felrakni a dolgokat a facebook csoportba. Itt unottan izzadunk, otthon meg kényelmesen tanulunk. Megvalósítom az egész napos oktatást.