Néha nehéz nekiindulni, maradna az ember otthon inkább, csinálná a dolgát kedvetlenül, de legalább már lenne valami azzal is, hogy látná az ember a dolgozathalmok végét, a ruhák összehajtott katonarendjét, a polcról elpakolt dirib-darab könyveket. Aztán mégis megy, becsületből. Az élethez kell ez a tartás, hogy mindent azért mégsem hagy veszni az ember. Mindent nem. Még a rend kedvéért sem.

Tegnap Fosse könyvéről beszélgettünk egy kicsit, aztán a vége az lett, hogy megint elkanyarodtunk. Most a szépség fogalma felé, meg a művészet értelme felé. Ilyesmiről nagyon különböző emberekkel érdemes talán elbeszélgetni, bár a két szobrásszal igazából tényleg mindenről érdekes beszélgetni.

Sok dolog szóba került ezzel kapcsolatban; hogy mennyire kulturális beidegződés a szép felismerése, vagy hogy inkább öröklött jelenség-e a szépség felismerése. Alapjait tekintve persze. És hogy mennyire lehetséges mindent megtagadni, ha a művészet kereteit feszegeti az ember. Ahogy egyikük mondta, a határok elveszítése, mint mondjuk a sejt esetében, a pusztulással egyenértékűek. Ebben nagyon egyetértettünk. Hogy a határokon belül is rendelkezésre áll a végtelen.

Anyagtalan. Ez jutott eszembe. És ebben is egyetértettünk. Hogy anyagtalanná válik az életünkben rengeteg dolog. A fényképekről beszéltünk például. Hogy ma szinte csak virtuális valóságelemként létezik a fotó. A virtuális valóság virtuális megörökítése. Annyit érsz, ahány terrabájtod van, ahány száz (ezer, millió) pixelt a kezedben tartasz. 

Azt mesélték, külföldön van olyan csapat, ami kielemzi a fotós régi (papíralapú) képeit, majd súlyos pénzekért ír neki egy kicsi kis programot, hogy ha azt megcsinálja a digitális képeivel, akkor olyan lesz, mintha nem is digitális lenne. Az álarc álarca. 

Azt hiszem, a képzőművészet része az anyag, az anyag megformálása, az anyaggal való küzdelem, a tér, a felület kialakítása. Azt mondták erre nekem, hogy ez túlhaladott felfogás. Ódivatúak vagyunk. A két, nálam jóval fiatalabb szobrász, és én is. Az élet és az anyag tetszik nekünk. Persze ez nem spiritualitás mentes élet és anyag... Papírra kellene megint írni, agyagszobrot kellene megint csinálni, és hagyni a csudába ezt a megmarketingelt, megszlogenezett bitvilágot, ami egy reggel nyom nélkül tűnik majd el.