A Helix Nebula  a CFH teleszkópról fotózva (Forrás: www.nasa.gov)

Megmondom őszintén, nem leszek kvantumfizikus. Egy-két napig komolyan gondolkodtam rajta, de nem. A kvantumfizikusok végtelenbe vesző fantáziáját az én átlagos teljesítményemmel meg sem tudom közelíteni.

Vegyük például a szingularitásokat. Ez a kvantumfizikában a fekete lyuk beceneve. nem pontos ez így, bocsánat, de talán kicsit érthetőbb. Szóval a szingularitás, az olyan, mint egy nagy lefolyó, de akkor, amikor ez létrejön, oda minden lefolyik, ami előtte ott volt, és lesz belőle egy EGY. Vagyis, hogy akkor ott egy pontban (á, ez sem pontos igazán, mert van valami fogalmunk egy pontról, de nincs a szingularitásról), ott van minden. Az összes anyag, az összes energia, az én és a te, meg az ők. Elég bizarr.

Aztán tegnap hallottam életemben először arról, hogy van technológiai szingularitás is. (Mert hogy az előzőt úgy kell hívni, hogy gravitációs szingularitás.) A technikai szingularitás tulajdonképpen a számítástechnika, és a kommunikáció exponenciális fejlődésének végpontját hivatott leírni. Raymond 'Ray' Kurzweil jövőkutató, mérnök, feltaláló stb. arról beszélt egy TED előadáson, hogy micsoda hihetetlen tempóban fejlődik az információtechnológia, hogy merre a jövő, és hogy a nyomtatott áramkörök után háromdimenziós, önszerveződő molekuláris áramkörök jönnek majd. Tekintettel a fejlődés ütemére és irányára, szinte bizonyosak lehetünk benne, hogy nincs már messze az az idő, amikor az agyunkkal irányíthatjuk a számítógépeinket, vagy éppen megalkotásra kerül az emberi gondolkodást modellező mesterséges intelligencia. De. De, a fejlődés végpontja, egyes kutatók szerint legalábbis, egy technikai szingularitás létrejötte, mely tulajdonképpen egy olyan esemény bekövetkezése, mely után, nos amely után, nem tudjuk, mi lesz.

Összefoglalom. Tehát akkor a fizika tud olyasmit, hogy megyünk-megyünk, aztán valami történik, és attól fogva fogalmunk sincs, mi van, mert onnan még nem tért meg utazó, se mérőeszköz. És ilyet tud a technikai fejlődés is majd egyszer. Jó, nyilván ez most bődületesen le van egyszerűsítve, de hát valami ilyesmiről van szó. 

Tegnap misén voltam, egy gratzi vendég pap misézett, élete első miséje volt. Szép és megható egy első mise. A prédikációban Márk evangéliumából idézett, miszerint 'Azokban a napokban, a szorongattatás után a nap elsötétedik, a hold nem sugározza fényét, a csillagok lehullanak az égről, és az erők, amelyek az egekben vannak, megrendülnek. ... Az ég és föld elmúlik, de az én igéim nem múlnak el. Azt a napot és az órát azonban senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya.'  Na tessék, gondoltam, Márk is a szingularitással jön, csak ő a szingularitáson túlra is spekulál. De hát mégis mit várjunk egy evangelistától, ugye. 

Azért azt vegyük észre az evangéliumi részből, hogy Márk azt mondja, csak az Atya tudja, csak az EGY létező tudja az időt. Ha meredek dolgokkal akarnék előhozakodni, akkor most felhívnám a figyelmet arra, hogy a szingularitás, az a  különösség, amelyben egy pontban létezik minden, amely minden energiát és anyagot tartalmaz, és amely intelligencia működési mechanizmusa túlmutat minden eddigi mentális kapacitáson. De nem vagyok se kvantumfizikus, se evangelista. Majd meglátjuk, milyen lesz az élet ott, az eseményhorizonton túl. Kár, hogy el már nem meséljük senkinek.