Az van, hogy küzdök. Mondhatnám, hogy az elemekkel, de ez marhaság. Elsősorban is valami félhivatalos vírussal, ami ahhoz pont elég, hogy szarul érezzem magam, de ahhoz nem, hogy táppénzre menjek. Viszont egész nap hányingerem van, aminek, tapasztalatból mondom, nem használ Dúzsi Tamás kiváló új roséja sem. Kicsit köhögök is, kicsit náthás is vagyok, kicsit hőemelkedésem is van. Kicsit ember vagyok.

Nem baj, kibírom, mert holnap úgysem tanítok, csak valami űberfontos emberekkel találkozom az Ország Házában. Megnéztem a névsort. Hát őszintén remélem, hogy igazából nem lesznek olyan sokan, mint a listán. Csak lesz jobb dolguk, semmint, hogy mind eljöjjenek. Meglátjuk. A volt ösztöndíjasokat is megnéztem azért, akikkel majd együtt lobbizunk a támogatásért, de csak egyet ismerek közülük. Azért többiek is jó fejnek néznek ki, és ha más nem, mi majd elszórakoztatjuk magunkat. Csak hogy sör lesz-e, az kérdés.

Ezer feladat van, például egy el nem fogadott, hibás kerettantervből kellene helyi tantervet írnom iziben. Vicces. Vagy szánalmas? Kaptam új csoportot is. Azt hiszem most már unom egy cseppet, hogy funkcionális analfabétákat kell idegen nyelvre tanítanom. 

Ja igen, linkelek. A hazai szellemi életen elmélkedtem a VilágMa oldalon. Biztos van, aki karrieristának gondolja az itthonról elköltöző kutatókat, művészeket. Én meg örülök, hogy van, ahol jól érzik magukat. Szerintem lehet ennek örülni. Ha nem is muszáj.

Egyébként olvasok. Például egy Sziveri János nevű költőtől. Vicces volt, mert összefutottam egy régi magyar irodalmas tanárral, mondom neki nagy büszkén, kit olvasok, erre nem rögtön idéz tőle pár versszakot?! Na ja, az én tájékozatlanságom ugye nem általános. (Még jó.)

Más nincs. Nincs energiám fordítani, csak a Molyon olvasgatok. Szellemi szabadnapokat tartok.