"Beszédre fogtál. Egy a haszna csak: hogy káromkodhatok."

Ezt Shakespeare írja a Viharban (Mészöly Dezső fordítása), és ez Benjamin Hale regényének utolsó mondata.

Érdekes volt ez a regény. Nem akarom azt írni, hogy így első könyvnek, meg egy ilyen fiatal fickótól nagyon is jó, az lesajnáló volna, és nem akarom Hale-t lesajnálni, mert nem szorul rá. Őszintén remélem, hogy sok jó, de kicsit szűkszavúbb regényt ír majd a jövőben. (Nem tudom, ki mondta neki, hogy minden mondatába tegyen tizenöt jelzőt és hat igét, de majd csak levetkőzi ezt a szemfárasztó locsogást.)

Rengeteg doboz van körülöttem. Dobozerdőben ülök. Nézzük a jó oldalát: most nem kell takarítanom. Azért a kertecske hiányozni fog. Cserébe belvárosivá avanzsálunk. Ennek is van előnye, haza lehet sétálni a kvízeste, vagy mi a szösz, után, ahova Emma hívott. És hihetetlen, de körfolyosós a ház, Jézusom, sose laktam még körfolyosós házban. Ferencvárosi fíling. Lehet, hogy utálni fogom. 

Reggelre megbetegedtem. Fáj a torkom és hányingerem van. Az embernek megül a fájdalom a torkában, meg a gyomrában. Tényleg többet kellene káromkodni.

Beszédre fogtál, Istenem. Nem sok haszna van.