Beszámolókat írok, meg leveleket. Beszámolóleveleket. Kedves én! Még addig jó, míg nem leszámolok magammal. Hogy mennyi hiábavaló év, számolnám az ezüstöt. Jutnék-e negyvenig? Kiszárad a szám.

Szerda van, azt számolom, meg ahogy pereg az idő itt a billentyűzeten. Belepereg a billentyűk közé, ezért néha nem lehet lenyomni egyiket vagy másikat.  Alá szorul az idő. Dali is így festené most.

Ma ebéd lett volna. TSB napok óta egyre szarabbul van, Vitéz Mihály meg elhagyta a telefonját, elérhetetlenül elérhetetlen, emailt írt este, Jézusom, ha emailt ír, úgy is lett, hát nem hiszem el, nem tudunk együtt ebédelni, felvételiztet. Legyen már március, könyörgöm, és menjünk már el a Teraszra. Szükségem van rájuk. (Már könyörögtem nemrég, nem? Márt ezt is leírtam nemrég nem? Nincs is idő, egy helyben állok. És látá az Úr, hogy ezt is. Már megint Istennek sincs ideje. Nem adatik meg.)

Ne tévedjek. Erre gondolok két napja. Ennek ellenére lehet, hogy tévedek. Ne tévedjek. Most nincs kedvem hozzá.

Helyettesítek, órát tartok, dolgozatot javítok. Ez volt tegnap. Helyettesítek, órát tartok, dolgozatot javítok. Ez lesz ma. Helyettesítek, órát tartok, dolgozatot javítok. Ez lesz holnap. Mint dolgozathalmok egymáson, úgy hever a világ énrajtam. Összekavarom. Összezavarodom.  (Ezeket loptam, tudom. Lopni is bűn.)

Vannak ezek a bérgyilkosok, kínzótisztek, okádék emberek, és hiába nézem a képüket: fess férfiak gyönyörű névvel. Micsoda földi vendégbugyrai ezek a pokolnak, hát elhányom magam. Nem tudok hányni, de most megtanulok. 

Véletlenül levelet írtam magamnak ma reggel.Tavaszodik, azt hiszem.