Abbahagyom. Tényleg nincs értelme tovább szenvedni. Több, mint egy hónapja olvasom Spiró regényét, a Fogságot, és kezd olyan érzésem lenni, mint a 2001 Űrodüsszeiánál. Hogy ülök, olvasom/nézem, és egyszerűen minden sejtem tiltakozik a szöveg/a kép ellen. 

Pedig a könyv nem unalmas, nem arról van szó, hogy rosszul lenne megírva, hogy ne érdekelne a téma, sőt. De Akimotonak igaza van, nem jó olyat olvasni, ami nem kel életre az olvasó lelkében. Spiro könyve, bár néhány percre leköt, nem tud megszólítani. Ez itt természetesen az olvasó problémája.

Sajnálom különben, de visszateszem a polcra, majd máskor. Lehet, hogy az időzítés sem volt jó, de az is megtörténhet, hogy nem leszek soha Spiró lelkes olvasója, nem lehet pontosan tudni. Mindenesetre tegnap este, amikor fél óra olvasás után megint elaludtam a nyitott könyvön, úgy döntöttem, olvasókör ide, lelkiismeret oda, nem olvasom tovább. Maradjon az olvasás öröm. Nincs időm olyat olvasni, ami nem kerül hozzám közel egy hónap után sem. Ahhoz túl rövidre van szabva az életem.