Sosem gondoltam volna, hogy autós posztot írok. Nem is vagyok oda különösebben az autókért, menjen, aztán jól van. De tegnap vezettem egy új BMW 525XD-t (azt hiszem), és be kell vallanom, egy kicsit értem a pasik vonzódását. Persze, tudom, a BMW valahogy predesztinálja a sofőrt a parasztságra, az agresszív stílusra ... nem folytatom, aki pofátlanul előz, nem fér a bőrébe a záróvonalnál, megy, mint a bolond, azok nagy százalékban BMW-t vezetnek. Nem mind, tudom, nem akarok túláltalánosítani.

Én egyébként, bár nem vezetek rosszul, kifejezetten békés sofőr vagyok. Nem előzgetek, nem türelmetlenkedem, nem vagyok agresszív. TSB szerint ugyan a vezetésemmel semmi baja, csak rohadtul nem érünk oda sehova időben, ha én vezetek. (Ő egyébként valóban kiválóan vezet, de még a régi kicsi, piros Renault-t is úgy hajtotta, hogy az Audik is igyekeztek inkább lehúzódni.) A lényeg, hogy nem lelek örömet a padógázban, se mások előzgetésében úgy általában. Tegyük hozzá, nem is gyakran volt a fenekem alatt olyan autó, amivel ilyen mutatványokat lehetett volna végrehajtani.

Emlékeimben azonban őrzök két vezetésélményt. Egy alkalommal (szerintem már tíz éve is lehet) egy Audi TT-t hoztam haza az Alföldről egy esküvő után, és az igen, az ment, mint az állat a szép egyenes úton, de annyira, hogy indexelni se kellett, húzódtak előlem félre a gyenge idegzetű autósok. Abból az élményből mondjuk a másnapos utasok vettek le alaposan, mert elég gyakran meg kellett állni 'pihenni'. A második meg ez a BMW. Komolyan mondom, ahhoz képest, hogy automata (jó, van rajta sportfokozat) úgy megy, mint a szél.  Az ember odalép, és úgy gyorsul, mint egy repülő. Hmmmm.... Vezetni jó.

De ne vegyünk BMW-t, kihozza az emberből az állatot.