Nyilván túl sokszor idéztem ezt a pár sort Galeanotól, de nézzük el nekem, mert nagyon szeretem. 

A shuar indiánoknak, akiket jivaróknak is neveznek, az volt a szokásuk, hogy legyőzött  ellenségeik fejét levágták. Miután levágták a fejet, akkorára zsugorították azt, hogy beleférjen a tenyerükbe, s mindezt azért, hogy megakadályozzák a legyőzött harcos visszatérését az életbe. De a legyőzött ellenség nem volt addig teljesen legyőzve, míg a száját le nem zárták. Ezért aztán a szájukat olyan fonállal varrták össze, amely soha nem bomlott el.

Eduardo Galeano: Ölelések könyve - Az emberi hang ünnepe/1

Az emberi hangnál varázslatosabb eszközt én nem ismerek. Nagyon szeretem a zenét, nagyon szeretem az énekhangot, de ha van valami amivel végképp, és visszavonhatatlanul le lehet engem venni a lábamról az az, ha valaki felolvas nekem. Cippo évek óta olvas nekem, és én ezt egyszerűen nem tudom megunni. Olyan ügyesen csinálja, hogy valami trükk folytán a szövegek sokkal jobbá lesznek attól, hogy felolvassa őket.

Most felolvasta a Menyhértet. (Na mindegy, bevállalom, énblog ez vagy mi a rosseb.) A végén elbőgtem magam. Mert még annál is jobban olvasta, mint ahogy én megírtam. Sokkal jobban... 

De azért azt szeretném elmondani, hogy nem elég, hogy szépen olvas, énnálam jobban is ír. De úgy ír jobban, hogy ő azon kevés emberek egyike, akit mindig tudok olvasni. Hát ez van. És még ördögien szép is, de szerintem ez már kicsit túlzás is az Úristentől, úgyhogy hagyjuk

Itt lehet meghallgatni: KATT