A bodza az a hárs és az olajfűz előtt és után is virágzik, és azt kell mondjam, ezért én kifejezetten optimistának, már-már naivnak tartom. Természeténél fogva a hárs hirtelen szerelmes rohamainál, és az olaj nyílt csábításánál szolidabb, de kitartóbb szerelmet ígér, és nem reklamál akkor sem, ha csak kevés figyelmet kap.  

A bodzában érdekes még, hogy csak akkor csábít, ha egészen közel kerül hozzá az ember, mert egyébként illatával nem zaklat, nem kényszerít arra senkit, hogy éjszakánként álmatlanul, szerelmi kívánásból kifolyólag sétákra induljon az átmelegedett lakásból.

A bodza kinézetre is szolid bakfis. Ellenállhatatlan vágyat iránta leginkább a racionalitása ébreszt az emberben. No meg az a csendes és elgondolkodtató tűnődés a világ dolgain, amit a virágernyő bólintásaival nyugtáz.

A bodza kedves és szép. Ennek ellenére nem vázában, hanem cirtromsavban végzi. De az ember már csak ilyen. Az ártatlanságot üvegbe zárva gondolja legkönnyebben megőrizhetőnek.