Akinek nincs célja az életben, az is eljut valahová. Azon gondolkodtam, hogy kell-e cél, mert végeredményben nemigen fog az kiderülni sehonnan, hogy jó helyre jutott-e el az ember vagy tévedett. Honnan tudná? Majd mondják neki a végén, hogy hát hello, ez hallod, de szar?Vagy így az utolsó pillanatban magába néz, és gratulál önmagának? Ez se fog kiderülni. Mire meg kiderül, mindegy lesz.

Azt olvastam a Bookline e-mailjében, hogy most a legjobb gyereknek lenni, mert le van értékelve egy csomó gyerekkönyv. Ezt is hogy lehet leírni... A nagy szart most a legjobb gyereknek lenni, amikor azon kell vitatkozni, hogy ki milyen kötelezőt olvasson. Jézusom, tényleg, és erről egy alapjában véve okos ember kinyilatkoztat, hogy akkor erre tizenkettő, arra meg húsz, és megmondja az egyedül üdvözítőt, de ahhoz már sajnos nem elég okos, hogy gondolkodjon is, ne csak írjon. Ezt mondjuk csak a reakciókból szűröm, a múlt heti ÉS nincs meg, és most kicsit dühít, hogy nem lehet ehhez a cikkhez hozzáférni a neten.

Aztán olvasom az eredeti Tamás Gáspár Miklós cikkre a reakciókat, mert beruháztam pénzt ebbe a kötelező-olvasós vitába, és sok dologban igazat kell adjak Cseresnyési Lászlónak, de még Kukorellynek is, aki viszont konkrétan meg van sértődve, ez pedig árt kicsit a válaszának, de legalább van benne indulat, ami író embernél néha még használ is. 

Én emlékszem Cseresnyési László órájára első éves egyetemistaként, és már akkor bölcs embernek tartottam, mert a szemináriumi dolgozatokat a diák személyére szabta, és nem sajnálta az időt arra, hogy kiderítse, mi is érdekelhetné a delikvenst úgy igazából.

Azt hiszem, igaza van ebben a nyugodt hozzáállásban. Ki is írtam tőle egy mondatot a cikkből, de most nem találom. Az volt a lényege, hogy szomorú, mennyire nem gondolkodik egy gondolkodó ember. Hogy mennyire beáll a siratóasszonyok kórusába. Ez utóbbit én írom így. Ezt én is egyfajta szellemi igénytelenségnek gondolom, ami épp ma megengedhetetlenül nagy luxus.  

Különben meg olvasson mindenki, amit akar. Nem lehet, és talán nem is szabad ezt központilag megmondani. A magyartanárok meg legyenek észnél, ők tudják, milyen a csoport, mit lehet olvastatni és mit nem. Remélem, tudják. Senki abba még bele nem halt, hogy elolvasta a Kőszívű ember fiait, de abba sem, ha nem. Az olvasás mellé tegyük oda a gondolkodást. Nem haszontalan.

Nem vagyok magyartanár, de azért angol órán is szóba kerül ez-az. Én azt hiszem, az emberek, és a diákok is emberek ám!, rengeteget olvasnak, csak nem pont olyasmit, amit a magyartanár gondol vagy szeretne. Jegyzem meg, vica versa, adott esetben a magyartanár sem azt olvassa, amit a diák jónak gondolna neki. Már ha olvas valamit egyáltalán a kötelezőkön és a jegyzetein kívül. Szemét vagyok, tudom, és az én magyar szakos barátaim nem ilyenek, csak hát nehogy már azt higgyük, hogy a tanár bezzeg az itten posztmodern kísérleti prózát olvas. 

Nem kell mindig megmondani, ki mit csináljon. Ezt gondolom. Több belátással egy kicsit jobb lehetne a világ. Végtére is nem Istennek születtünk. Esetleg, ha valamit, hát a gondolkodást kellene kötelezővé tenni, de nem csak az iskolásoknak. Persze ez itt most egy ellentmondás.