Nem csak Nádas Péter miatt jutott eszembe, hanem amúgy is, hogy az ember milyen bizonytalan az időt tekintve. Sok-sok ezer éve van bennünk valami igény arra, hogy az időt megmérjük, mintha ettől  a számunkra rendelkezésre álló lassabban vagy gyorsabban telne. 

Az idő szubjektivitásával nem könnyű megbarátkozni. A régi korok embere, csakúgy, mint a modern ember tisztában van azzal, hogy rajta álló okok miatt ugyan, de az idő mindig másképpen telik. Mégis elveszíteni látszik a lába alól a talajt, ha az örökkévalóság rá eső picinyke szakaszát nem tudja egyenlő másodpercekkel kimérni. 

Úgy tűnik, az ember retteg attól, hogy nem tudja pontosan megmondani mennyi az idő. Érdekes. Rómában a Santa Maria degli Angeli bazilikában például XI. Kelemen pápa meridiánvonalat építtetett, mert bizonytalan volt a Gergely-naptár pontosságában. Ez a 18. században volt. Az idei év június harmincadikán viszont még az igazán pontos atomórákat is vissza kellett állítani, mert a Föld forgási sebessége folyamatosan csökken, így egy másodperccel előrébb jártak az órák, mint kellett volna. Tiszta őrület!

Nem tudom, ha már a Föld sem úgy forog, ahogyan mi azt szeretnénk, mit nevezünk ezentúl egy másodpercnek? Végtére is a leghalványabb fogalmunk sincs az idő igazi természetéről. Még az is lehetséges, hogy mindenféle világok léteznek egy időben, amiről nekünk, lévén bezárva a saját idősíkunkba, halvány fogalmunk sincsen. Még az is lehet, hogy egy ember megannyi párhuzamos életet él le anélkül, hogy az idősíkjai, az életei találkoznának egymással. 

Ennek mi köze Nádas Péter regényéhez? Még nem tudom. 

Közben a párhuzamosságok bizonyítéka: A VilágMán a Rege terasza, a Gitten pedig egy kis fordítás.