Életem egyik legmeglepőbb és rendkívül gáláns utazási ajánlatát utasítottam vissza tegnap este. Egy kávéért elmehettem volna Berlinbe. Úgy helyes, ahogy döntöttem, de az a helyzet, hogy a szívem szakad meg.

Nem tudom, mi vonz ennyire szívet tépően abba a városba. Persze az élhetőség, a multikulti környezet, a borús, esős idő ellenére is mosolygó és segítőkész emberek. És a bicikliút. (Hétvégén láttunk egy balesetet az elkerülőn, mert ugye ott sincs ebben a hülye városban bicikliút, és sajnos rendszeresen elütik a bicajosokat. Lehet, hogy az arra szánható pénzt is ellopta valaki? Gyanakvó lettem.)

Mindent szeretek Berlinben. A kávét főleg, meg az Unter den Linden hársfáit. A Tiergartent, a Múzeumot, a KaDeWe melletti kioszk egyszerű fém székeit, a régi Alexanderplatz emlékét, a Checkpointot, meg Charlottenburg nyugodt természetességét. De nem lehet Berlint a látványosságok miatt szeretni. Én csak turista voltam ott, nem adatott meg a szerencse, hogy éljem is a várost, de azt hiszem, a mindennapjaiért halálosan belé tudnék szeretni..

Az ember nem kaphat meg mindig mindent. Ettől fejlődik a jelleme, és jobb emberré válik, gondolom.

A fene egye meg.

Berlin helyett marad a tanítás. Az iskolában a ma, a VilágMán talán a jövő ismeretszerzése.