A szigorú férfi az olyan, hogy ritkán mosolyog, viszont azt is takarékosan, egy kis homlokráncolást is mellérak, nehogyaszidd, hogy meg van bocsátva a vihogás már, nézzél rám, te mégis mit gondolsz? Ide kell ülni, ráírtad a neved kettőször a két lapra előrehátra, hátha elhagyom. Ne vitatkozz, hol a ceruza, térképet kell, ez mi? Nem, ez sajnos nem jó, just the other way round. Mit nem ért? Wordworths és a sublime. (Rossebaza sublime?) Maga engem nem tud követni. Vagy elolvas nekem minden héten nyolcezer ötszáz oldalt, vagy én ezzel nem tudok mit kezdeni.

Ilyenek voltak az életemben a szigorú férfiak. Ilyen nem elnézőek, ilyen követelőzőek, ilyen vonaltól vonalig tartóak. Érdekes, hogy valamiért mind tiszteletnek gondolták az én csillapíthatatlan rettegésem, és ha nem féltem volna tőlük olyan nagyon, talán meg is mondtam volna nekik, milyen nagyot tévednek.

Nagy szerencse, hogy énnekem az Úristen azért mégis inkább szelíd férfiakat adott. Olyanokat, akik inkább nevetni szerettek, akiket mérhetetlen komolytalanságom soha nem sarkallt kiabálásra, legrosszabb napjaikon is csak inkább a homlokuk tenyerükbe temetésére, meg olyasmikre, hogy édes csillagom, hát hogy te mekkora szamár vagy. Így mondták, mert a szelíd férfiak sosem akarták elárulni, hogy hülye vagyok, vagy hogy egy ostoba barom, pedig a kiérdemléssel nem volt baj, de ilyenek voltak, diszkréten akarták a lebaszást. 

Azt is megfigyeltem az évek alatt, hogy a  szelíd férfiak az én tenger sok ostobaságomat, és a kitartásom mérhetetlen hiányát pofozkodás, meg ordítozás helyett inkább egy szál cigarettába fojtották, meg gyakran egy pohár borba. Nehéz téli estéken, szegények, pálinkába.

Az én szelíd férfijaim nem hajlottak a panaszkodásra soha, nem tették szóvá, hogy akkor ugye hmm... ez a kis órás késés, vagyizé, ja hogy mát beszéltünk meg, igen, tulajdonképpen, ugye csak hát ők azért szólnak, hogy akkor ez az a ma-e, vagy a holnapi ma, mert az ember sose tudhatja. És hogy ha nincs kész, nem baj, majd egyszer, ha úgy adódik, be lehetne fejezni, mert jó lesz az, menni fog, ezt biztosan tudják.

Persze az én szelíd férfijaimban azért mégis az volt a legjobb, hogy mindig volt náluk valami mese; egy kedves és elgondolkodtató kis történet, amiben a legkisebbik királylány elnyeri jutalmát, és boldog lesz, és ezt úgy lehetett elmesélni, olyan gyengédséggel, olyan ügyesen lekerekítve a történet sarkait, hogy én azt akkor is el tudtam  hinni, amikor pedig egyértelmű volt, hogy már ezt a mesebirodalmat is felégette a gonosz maga mögött egy ideje. 

A szelíd férfiaknak általában kék szemük van. Vagy barna. Sokat és szívesen bocsátanak meg, szeretik a könyveket, a csendes vasárnap délutánokat, és bár gyakran érzik kilátástalannak az életet, erről mosolyogva hallgatnak. A szelíd férfiak általában korán őszülnek, és csak ritkán élik meg a századik születésnapjukat. 

Életem első szelíd férfija ma lenne 75 éves. 

4 komment

Címkék: ego

süti beállítások módosítása